Civil Szervezetek

Nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület Szafi önkéntes ifjúsági program elnevezésű pályázata kapta a legtöbb közönségszavazatot a benzinkutakon, így a nyírgyulaji szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese, mely félmillió forintos támogatásban részesül.

Megjelent a pályázat a parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek számára

A parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek parlagfű irtására alkalmas eszközbeszerzésre 2015. január 1-jétől 2015. január 31-ig nyújthatják be pályázataikat. A rendelkezésre álló pályázati forrás összege 642 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 5.000.000 forintig terjedhet. 
 

Forráscsökkenés civil szervezeteknél

Jelentősen csökkentek a civil szervezetek által megpályázható források 2011-ben – derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén. 

Lezárult a Talpraállástól az intézményesülésig projekt

Lezárult a Talpraállástól az intézményesülésig projektLezárult az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság és az Inspi-Ráció Egyesület szervezésében a „Talpraállástól az intézményesülésig” – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztését segítő projekt. A részt vevő civil szervezetek nagyon hasznosnak ítélték a programot.

Civil Szervezetek Találkozója Nyíregyházán

Civil Szervezetek Találkozója NyíregyházánAz Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon egyesület két éve rendezte meg "Civil szervezetek találkozója" elnevezésű rendezvényét, most, az év végéhez közeledve úgy gondolták, hogy aktuális lenne egy újabb találkozó.

Hajdú-Bihar megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése

Hajdú-Bihar megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztéseA RÉS Egyesület a Regionális és Lokális Munkaerőpiac Fejlesztéséért, valamint az Inspi-Ráció Egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, civil szervezetek szervezetfejlesztésére összesen 49.679.219 Ft támogatást nyert. A projekt megvalósítására 2009. április 1.-2010. szeptember 30. között kerül sor.

Feliratkozás RSS - Civil Szervezetek csatornájára