Interjú Freddie-vel, a Sztárban sztár győztesével

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Zenekarral érkeztél. Hogyan, mikor kezdődött a közös munka?

Freddie: 2016-ban kezdődött. Amíg egyedül énekeltem, megfogalmazódott bennem a terv, hogy amint lehet, át szeretnék váltani élőre. Ez egyáltalán nem egyszerű. Elég az anyagi részét megnézni: ha valaki egyedül megy, annál több pénze marad. De, ha ez beszippant, nagyon nehéz kimozdulni ebből a közegből. Én viszont rosszul éreztem magam így a színpadon, folyamatosan azt éreztem: zenélni szeretnék. Nem tudott meggyőzni, hogy zenekarral egy héten háromnál többet nem lehet csinálni, szólókoncertből viszont napi három is kényelmesen belefér. Elkezdtem zenészeket gyűjteni magam köré. Ez egy folyamat mire megtalálja az ember azokat a társakat, akikkel hasonlóan gondolkodnak a zenéről, jól összedolgoznak a színpadon.

– Mindig trióban gondolkodtál?

– Nem, én kezdettől fogva zenekarban gondolkodtam, de ennek egy kislépcsős változata az, hogy az egyedül tartott fellépéseket felváltja a trió, amit nagyjából ugyanannyira áraztunk be. Én kevesebbet kerestem rajta, hiszen ki kellett fizetni a két zenészt, de egészen más élményt adott.  Nehéz lavírozni, mert nagyobb költségekkel kell dolgozni, ráadásul egy városnak, falunak rendelkeznie kell azzal az infrastruktúrával, ami megengedi, hogy az ember színpadra tudjon tenni egy produkciót és az minőségben megszólaljon. 2016-ban kezdődött ez az építkezés, és mostanra már öten vagyunk. Nyilvános rendezvényekre így megyünk. Engem egyedül már nem lehet hallani, kizárólag élőzene van, a koncert végén is azt szoktam mondani: „Mi vagyunk a Freddie”. Zártkörű rendezvényekre tudunk trióban elmenni, vagy akusztikusan duóban. A Covid megnehezítette a helyzetet; mondtam a srácoknak, hogy azt szeretném, ha anyagi biztonságban lennének, ezért vállaljanak el mindent, ahová hívják őket, mert nálunk most egy ideig nem lesz koncert.

– Hogy telt a karantén alatti időszak? Mit csináltál?

– Az első két hónapot nagyon élveztem, mert teljesen ki voltam zsigerelve. Rengeteget dolgoztam, tévés dolgoknak kellett eleget tenni, zeneileg is aktív voltam, így aztán az első néhány hét kifejezetten jól esett, végre tudtam kicsit pihenni. Aztán persze ez átcsap a másik irányba, frusztrációt okoz a bizonytalanság. Az ember nem kap rá választ, hogy meddig lesz ez még így, és a biztonságérzet drasztikus csökkenése nagyon kellemetlen. Férfikért megélni, hogy vannak költségek, fizetni kell a rezsit, és nem jön szembe semmilyen meló, ez szörnyű! Hála Istennek nekem volt tartalékom, de az ember ebben a korban nem azért rakja össze a pénzét, hogy felélje.

– Próbálni tudtatok a zenekarral?

– Jóideig nem. Telefonon tartottuk a kapcsolatot, de próbálni csak akkor kezdtünk el, amikor már láttuk esélyét a koncertezésnek. Zeneileg gyötrelem volt ez az időszak.

– Milyen érzés újra színpadon állni?

– Eufórikus hangulatban van a zenekar, örülünk Július közepén kezdtünk újra koncertezni, és olyan, mintha turnéznánk, minden hétvégén van egy-két fellépés. Sőt, nemrég az is előfordult, hogy négy nap alatt négyszer játszottunk. Rendkívül felemelő érzés, nagyon boldog vagyok.

Az interjú folytatását elolvashatjátok ide kattintva: pannonhirnok.com

Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök