Nyíregyházán a szabolcsi alma és a kertészetek jövője a tét

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026. május 15. és július 15. között hajtja végre az Agrárium 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást. Az országjáró körút következő állomásaként a Hivatal szakemberei Nyíregyházán a térség mezőgazdaságának helyzetéről, kiemelten a gyümölcstermesztés szerepéről és versenyképességéről tartottak sajtótájékoztatót. Az Agrárium 2023 adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermesztő térsége.

Nyíregyházi Városnapi Programok 2026-ban

Idén ünnepeljük Nyíregyháza újratelepítésének 273. évfordulóját. Ezen a városnapon is várják a kulturális és szórakoztató programok a Kossuth téren a nyíregyháziakat, és az ide látogatókat. 

 

A Mezítláb a parkban újra látható a Móricz Zsigmond Színházban

Az Orlai Produkció vígjátéka a VIDOR Fesztiválon is nagy sikerrel debütált, május 18-án Kerekes Éva, Epres Attila, László Lili és Rohonyi Barnabás és Ficzere Béla szereplésével érkezik újra a nagyszínpadra.

Rendkívüli Örökbefogadási Nap Nyíregyházán

Szeretettel meghívjuk Önt és családját a NYÍRVV Nonprofit Kft. Állategészségügyi Telepére 2026. május 08. napján (pénteken) 8:00 – 18:00 óra között, ahol megismerhetik gazdára váró kutyusainkat! 

Oldalak

Egyéb híreink

A Szent István-napi programsorozat 23%-kal több vendéget vonzott Budapestre

Magyarország születésnapjának időszakát Budapesten idén is tartalmas, szórakoztató rendezvénysorozat tette emlékezetessé. Az augusztus 16. és 20. közötti gazdag programkínálat kedvéért 35%-kal több hazai vendég érkezett a fővárosba, annak ellenére, hogy idén az ünnepnap nem esett hosszú hétvégére. A nemzetközi érdeklődés is kimagasló volt, a fővárosban 133 ezer külföldi turistát regisztráltak, 20%-kal többet, mint egy éve ilyenkor. Sokukat a Visit Hungary július óta zajló, a Szent István-napi programokat népszerűsítő sikeres nemzetközi kampánya csábította Budapestre. Ennek is köszönhető, hogy ezekben a napokban összesen 300 ezer, tavalyhoz viszonyítva 16%-kal több vendégéjszakának örülhettek a szálláshelyek.

Tűzijáték stressz nélkül: tippek kutyásoknak augusztus 20-ra

Az ünnepi tűzijáték hang- és fényhatásai az állatok számára komoly stresszt, sokkhatást jelenthetnek. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalatai szerint ilyenkor sok kutya és macska rémülten menekül el otthonról, sőt félelmükben akár támadóvá is válhatnak. Seres Zoltán, az egyesület vezetője azt javasolja, hogy a gazdák a tűzijáték idején biztosítsanak kedvencüknek zárt, zajtól védett helyet. Az elővigyázatosság segít megelőzni, hogy háziállatok kóbor állatokká váljanak, és hozzájárul a felelős állattartáshoz. További hasznos tanácsok a www.állatvédő.hu oldalon érhetők el.

Vészhelyzetkezelési alapképzést indít a Máltai Szeretetszolgálat

Árvíz, tűzvész vagy földrengés okozta katasztrófahelyzetek kezelésére, a civil lakosság védelmének támogatására és többek között mentális segítségnyújtásra is felkészíti az önkénteseket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 140 órás vészhelyzetkezelési alapképzése, melyre február 13-ig lehet jelentkezni a vhk- alapkepzes.maltai.hu oldalon keresztül.

Jogsegély pszichiátriai jogsértések esetén

Olyan károsultaknak működtet jogsegélyszolgálatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, akik egy pszichiátriai kórházban, intézetben szenvedtek sérelmet: egészségkárosodást, megaláztatást, igazságtalan kényszerkezeléseket vagy akár egy szeretett családtag elvesztését.

 

Oldalak

Állás, munkaügyi hírek, karrier

Álláslehetőség a nyíregyházi színházban

A Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. pályázatot hirdet SZÍNPADI DÍSZÍTŐ pozíció betöltésére. Várják az alábbi munkaköri feladatok ellátására azonnali kezdéssel, osztott munkarendben, jó fizikai állapotban lévő pályázók jelentkezését!

 

ÁLLÁS: Karbantartót keres a nyíregyházi fürdő

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. akár azonnali munkakezdéssel karbantartót, szakképzett villanyszerelő munkatársat keres. Fényképes önéletrajzokat, bérigény megjelölésével a sostort@sostort.hu e-mail címre folyamatosan várják.

Álláslehetőségek a NYÍRVV-nél

A NYÍRVV jelenleg Irodai adminisztrátor, Autószerelő, valamint Karosszéria lakatos munkakörre keres új embert. Az önéletrajzot és a pozíciónak megfelelő végzettséget igazoló dokumentumokat humanpolitika@nyirvv.hu e-mail címre kell megküldeni a bruttó bérigény megjelölésével, 2024.július 20. napjáig.

El a kezekkel a home office-tól!

Végtelenül barátságtalan lépésnek tartja a Vasutasok Szakszervezete Lázár János legújabb népszerűtlen döntését, a home office betiltását. A VSZ a vasutasok tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében is felszólítja a minisztert, vonja vissza ez a családellenesnek is számító intézkedést.

Oldalak

Promóció

Áttörés a megújuló energiák területén: a hidrogéntechnológia alkalmazása

A napelemes rendszerek az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül. A szakemberek, gyártók folyamatosan keresik az új és hatékonyabb megoldásokat. Ezért is fontos a hidrogéntechnológia, ami teljesen más dimenziókat is képes megnyitni a napenergia hasznosításával kapcsolatban.

Melyek a legújabb lámpatrendek, amiket imádnak a lakberendezők?

A lakásbelső kialakítása a legtöbb esetben három tényezőn múlik. Az egyik a megrendelő elképzelése és ízlése, a másik az aktuális trendek hatása, a harmadik pedig a konkrétan beszerezhető termékek választéka.

Mi az az alutükrös fólia, és hol használható?

A hőszigetelés szükségessége ma már nem lehet kérdés, egyrészt az energiahatékonyság, a fűtési költségek alakulása, másrészt a lakók komfortérzete szempontjából.

Guide a TikTok hirdetésekhez

Sok vállalkozás elzárkózik még a TikTok jelenléttől is, nemhogy a hirdetésektől. Hogy ennek mi az oka? Vannak, akik úgy gondolják, hogy a Z generáció platformja, ezért az ő cégének nem kell itt mutatkoznia.

Oldalak