A 24. VIDOR Fesztivál színházi versenyprodukcióit ezúttal is telt házzal várta a közönség
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A hazai vígjátéktermés legjavát válogatta ki a 24. seregszemlére is a Móricz Zsigmond Színház szakmai csapata; a közönség a versenyprogram produkcióit ismét telt házzal fogadta. A nyíregyházi teátrum színpadjain, a Rózsakert Szabadtérin, a Szindbádban, a Bencs Villában és egyéb helyszíneken 167 színész szereplésével bemutatott 26 előadáson közel 8750 néző tapsolhatott. A város főterén naponta többezren énekeltek együtt a fellépőkkel koncertjeiken, minden korosztály talált ízlésének megfelelő produkciót; fellépett Manuel, a BSW, T.Danny, Fenyő Miklós, az Első Emelet, Király Viktor és Király Linda, Sub Bass Monster, de itt volt Boban Marković és más világzenei együttesek, valamint szerveztek gyermek-, irodalmi, és komolyzenei programokat is.
Szombat éjszaka megszületett a színházi versenyprogram Szervét Tibor által vezetett zsűrijének döntése, melyet a tiszteletbeli zsűritag: Hide the Pain Harold is segített. Ezúton adjuk hírül az idei VIDOR díjazottak listáját (az előadásokról további információk és képek a vidor.eu oldalon találhatók).
VIDOR DÍJAZOTTAK 2025.
DOTTORE-DÍJ a legjobb nagyszínpadi előadásért
Rém rendes vendég (Játékszín)
PIERROT-DÍJ a legjobb kamaraszínpadi előadásért
Audiencia (Pécsi Nemzeti Színház)
CAPITANO-DÍJ a legjobb rendezésért
Cseke Péter (Rém rendes vendég, Játékszín)
ARLECCHINO-DÍJ a legjobb férfi alakításért
Köles Ferenc (Audiencia, Pécsi Nemzeti Színház)
COLOMBINA-DÍJ a legjobb női alakításért
Botos Éva (Slágerlista válltöméssel)
BRIGHELLA-DÍJ a legjobb férfi epizódalakításért
Csonka András (Rém rendes vendég, Játékszín)
SMERALDINA-DÍJ a legjobb női epizódalakításért
Bubik Réka (Ők tudják, mi a szerelem, Nemzeti Színház)
PANTALONE-DÍJ a legjobb díszletért
Lemons, lemons, lemons, lemons, lemons (Karinthy Színház)
PULCINELLA-DÍJ a legjobb jelmezért
Slágerlista válltöméssel
HIPPOLYT-DÍJ életműdíj
Csákányi Eszter
Szívből gratulálunk!
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház

A PegazusTv Média és Oktató Kft. ismét pályázatot hirdet antológiakötetben való megjelenésre. Az irodalmi pályázat címe: Pegazus Könyvek Antológia 2026. Beküldési határidő: 2026. április 5. FOLYTASSUNK EGYÜTT EGY SOROZATOT!
A hölgyeknek a NŐ! – Akinek csak megszületni volt könnyű című nőnapi zenés műsorral kedveskedünk, az 1848-as szabadságharcra pedig a Szabadság, szerelem című zenés programmal emlékezünk meg.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen 2026. évben is meghirdetjük az „Ültess egy fát a holnapért!” - akciót, melynek keretében Nyíregyháza lakosságának, valamint az önkormányzati intézményeknek lehetősége nyílik még szebbé és zöldebbé tenni környezetüket.
Az Összefogás az Állatokért Alapítvány állatgondozói munkakörben keresi új dolgozóját. Lehet vállalni heti 3 vagy 4 napos munkát is. A mátészalkai menhelyen jelenleg 98 kutyát gondoznak.
Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít ezentúl művészeti tanácsadóként.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban ingyenes zenés-verses összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők: Te mit adnál tovább? Lányainknak örökül... címmel, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő előadásában.
"Csak fekete és fehér" - Magyar filmslágerek a 30-as évekből címmel szerveztek Nyíregyházán koncertet 2026.január 21-én, vacsoralehetőséggel. A műsorvezetp Orémusz Maja volt, a zenéért pedig a VOX Együttes felelt.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre kerül az Állatok Karácsonya a nyíregyházi menhelyen. 2025. december 20-án, szombaton vártak minden állatbarátot a Csatorna utcán, ahol a sétáltatás mellett lehetőség volt vásárlással segíteni a szervezet munkáját, így a jótékonyság mellett jó alkalom volt akár utolsó pillanatos karácsonyi ajándékok beszerzésére is. Az Állatbarát Alapítvány halászlével és töltött káposztával, forralt vorral és teával várta a ködös, hűvös és sajnos csapadékos időben kilátogatókat.
A Móricz Zsigmond Könyvtár Vécsey Utcai Fiókkönyvtárában december 12-én Bessenyei Gábor író és a főszereplő, Luna tacsi mutatták be az összegyűlteknek a Tacsi Tesók Titkos Társasága című gyerekkönyvet. A teltházas eseményen Debreceni Niki illusztrátor is jelen volt, és az író mellett ő is mesélt az alkotás folyamatáról, de kérdezhettek is a jelen lévők. A program végén pedig a kötet megvásárlása mellett dedikálásra is lehetőséget adtak az alkotók.
Varázslatos tél címmel hirdetett amatőr fotópályázatot a Korzó üzletház. Összesen 171 pályázótól 318 fotópályázat érkezett be a 3 kategóriában: Ember | Állat | Természet. Kategóriánként a legjobb 10 képet kiállították, az első három helyezett számára a díjakat december 5-én adták át. A szakmai zsűri Csutkai Csaba fotós, Sipeki Péter fotós, Lugossy Ákos art directorból állt.
Kutyakozmetika 







