Nyíregyházi lett az ország egyik kedvenc testnevelőtanára
Elismerésben részesültek azok a kiemelkedő pedagógusok, akikre a legtöbb szavazat érkezett a „K&H mozdulj! az év tesitanára” program vármegyei, majd országos szavazásán. A pénzintézet és az Aktív Iskola program közös kezdeményezésének díját olyan testnevelőtanárok kapták, akik élvezetes óráikkal akár egy teljes életre is megszerettetik diákjaikkal a mindennapi mozgást, egészséges életvitelükkel pedig példát mutatnak. A 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő kategóriában egy nyíregyházi pedagógus kapta az elismerést.
Lezárult a „K&H mozdulj! az év tesitanára” program szavazása, amelyben több fordulós kiválasztás alapján került ki a 3 országos győztes. A megmérettetésre olyan pedagógusokat jelöltek diákjaik, kollégáik és a szülők, akik mindennapos, élvezetes testnevelőóráikkal felkeltik és fenntartják a gyerekek érdeklődését a sport iránt, egészséges életvitelükkel pedig példát mutatnak a fiataloknak a tornaterem falain túl is. A legnépszerűbb pedagógusokra 3 kategóriában szavazhatott a nagyközönség, először vármegyei, majd országos szinten. A legtöbb voksot gyűjtő három pedagógust, akik elnyerték a „K&H mozdulj! az év tesitanára” országos díját, tegnap jelentették be az ünnepélyes eredményhirdetésen.
„A gyerekek mozgáshoz fűződő viszonyában a szülőkön kívül a testnevelőtanároknak van a legnagyobb szerepe. Ők azok, akik élvezetes testnevelés órákkal letehetik a testmozgás szeretetének alapköveit, akik hatására nemcsak az iskolában húznak szívesen tornacipőt a diákok, de szabadidejükben is örömmel sportolnak – akár hobbi, vagy versenyszinten. S a mozgás szeretete egész életükben elkíséri majd őket, aktív és egészséges felnőtt- és időskort biztosítva számukra”– mondta el Guy Libot, a K&H Csoport
vezérigazgatója. „Idén ezért az Aktív Iskola program stratégiai partnereként elindítottuk a „K&H mozdulj! az év tesitanára” kezdeményezést, amely beépül a K&H mozgást népszerűsítő projektjei közé. A kezdeményezéssel azokat a példamutató pedagógusokat szeretnénk reflektorfénybe helyezni, akiknek hatására a fiatalok mozgásban gazdag, egészséges és így teljes életet élhetnek.”
A „K&H mozdulj! az év tesitanára” díjra országszerte több mint 1000 pedagógust jelöltek. A szűkített listára a vármegyei voksoláson több mint 140 000 szavazat érkezett, a megyei nyertesekre pedig több mint 150 ezren voksoltak az országos szavazáson.

DÍJAZOTTAK:
200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
Sira Krisztina
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
200 fő vagy az alatti iskolában tanító testnevelő
Hegedűs Ferenc
Békési Dr. Illyés Sándor Általános Iskola
30 év alatti, fiatal testnevelő
Czebei Ádám
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája

2025. október 5-én, vasárnap 11:00 és 17:00 között a kutyabarát Korzó 3. emeletén egy felejthetetlen kutyás nappal várnak minden kutyást és kutyaszeretőt! Az 5. Szabolcsi Tacsi Tali ugyanis a Kutyajó Vasárnap program keretei között valósul meg.
A dzsungel könyve, a Ne most, drágám, a Rómeó és Júlia, A Riviéra vadorzói, a Csodálatos vagy, Júlia!, a Három nővér, Az ajtó, a Kartonpapa és az Elem is szerepel többek között a teátrum repertoárjában. Szabó K. István, Szervét Tibor, Keszég László, Tárnoki Márk, Mészáros Tibor és Telihay Péter rendez majd Nyíregyházán az új évadban.
A VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek a célja idén is az volt, hogy bárki, aki ezekben a napokban Nyíregyházára látogat, önfeledten érezze jól magát az összművészeti programsorozaton, és a fesztivál azok számára is biztosítsa a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra.
A nyíregyházi vasúti vonalakat szeptember hónapban is érinteni fogja néhány változás a MÁV Csoport tájékoztatása szerint. Indulás előtt mindenképpen érdemes informálódni a MÁV oldalain vagy ügyfélszolgálatán!
Nagy európai összefogás keretében 10 éves tervszerű tenyésztői munka után sikerült a világ egyik legritkább tigrisalfaját tenyészteni. A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta próbálják az ideális párt megtalálni. Több európai kertből érkezett nőstény, volt vetélés és halva születés is, most azonban a 2023 óta a parkunkban élő Sabah (4) egészséges ikreknek adott életet.
2025. október 11-én, szombaton a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány csatorna utcai menhelyén rendezték meg az idei Minifesztivált. A rendezvény célja, hogy minden menhelyen lévő kutyus sétálhasson, emellett a támogatók és önkéntesek is jól érezzék magukat. Volt sütivásár, fotósarok, garázsvásár, finom enni- és innivalók, valamint a borús idő ellenére is jó hangulat. A legközelebbi rendezvényüket Karácsony előtt fogják tartani, melyre minden állatszeretőt szeretettel várnak majd.
2025. október 10-én, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában került bemutatásra William Somerset Maugham "Csodálatos vagy, Júlia!" című kétfelvonásos darabja.
2025. október 5-én rendezték meg Nyíregyházán az V. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tacskó Találkozót, a Korzó Bevásárlóközpont Kutyajó Vasárnap rendezvényével karöltve.
2025. szeptember 27-én mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE című musicaljét.
A 8. Nagy Nyíregyházi Kutya Klub Napot szeptember 6-án rendezték meg. Volt rajzverseny, tombola, vásár, kutya szépség- és ügyességi verseny, valamint mentőkutyás bemutató és állatorvosi előadás is.
Kutyakozmetika 







