Belföld

Amerikai érdeklődés a nyírfajd-program iránt

Amerikai érdeklődés a nyírfajd-program iránt Bruce Eavenson, a Safari Club International amerikai szervezetének alelnöke a napokban a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetébe látogatott, ahol az erdőgazdaság nyírfajd-programjáról tájékozódott.

Nyíregyháza ismét a dobogón a Nemzeti Vágtán

Nyíregyháza ismét a dobogón a Nemzeti Vágtán National Face nyergében Németh Sándor nyerte a második Nemzeti Vágtát. A mezőnyt végig a gyakorlott lovas vezette, a tavalyi nyertest, Suták Vandát is maga mögé utasítva fölényes győzelmet aratott.

Sztárok a mellrák ellen

Sztárok a mellrák ellen Ebben az évben ismét összefognak az ismert hölgyek, sőt idén már híres férfiak is csatlakoztak hozzájuk, hogy korunk egyik legkomolyabb problémájára hívják fel a figyelmet.

Olimpikon futam a Nemzeti Vágtán - Fábián László kakukktojásnak tartja magát

Olimpikon futam a Nemzeti Vágtán - Fábián László kakukktojásnak tartja magát Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János és Kálnoki Kis Attila, azaz négy öttusázó olimpiai-, illetve világbajnok is megmérettetik a Hősök terén, június 1-jén, a Nemzeti Vágtán

Vért adni idén nemcsak fontos, de érdemes is lesz

Vért adni idén nemcsak fontos, de érdemes is lesz Az Indesit Company segíti a Magyar Vöröskeresztet a véradók toborzásában. A vérhiány már-már általános tény évről évre. A nehéz gazdasági és társadalmi helyzet - érhető oknál fogva - a segélyszervezeteket is sújtja, így egyre nehezebb véradásra buzdítani az embereket.

Országos Közbiztonsági Hétvége Esztergomban

Országos Rendőrségi Váradó Nap EsztergombanHabsburg György fővédnöksége alatt szervezett Hagyományteremtő Közbiztonsági Hétvégét a rendőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a polgári védelem, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt.

Szolgálnak és vért adnak - Országos Rendőrségi Véradó Nap

Szolgálnak és vért adnak - Országos Rendőrségi Véradó Nap Országos véradó napon gyarapíthatják a vérellátók készleteit a rendőrök, miután a Magyar Vöröskereszt és az Országos Rendőr-főkapitányság együttműködési szerződést ír alá 2009. május 9-én, melyben megállapodnak az Országos Rendőrségi Véradó Napról.

Híradás a Babits Mihály Emlékházról

Híradás a Babits Mihály Emlékházról 2009. május 7-én, csütörtökön 14 órakor megnyitotta kapuit a felújított Babits Mihály Emlékház Esztergomban, az Előhegyen.

European Reporter’s Cup 2009 - Tudósítók Világtalálkozója

European Reporter’s Cup 2009 - Tudósítók Világtalálkozója Ma kezdődött a Tudósítók Világtalálkozója Nyíregyházán! 16 ország televíziós riporterei mérettetnek meg május 7-10. között a rangos versenyen.

Hetedik alkalommal is Születés Hete Fesztivál

Hetedik alkalommal is Születés Hete Fesztivál Soprontól Záhonyig, Kecskeméttől Esztergomig közel ötven magyarországi településen, és 2009-ben először nemzetközi szinten a szlovákiai Párkányban is egy héten keresztül a szülés és születés, a babavárás, a család születése és a nőiség áll a középpontban.

Nehézségek és dilemmák a térdprotetizálás terén

A Jósa András Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának meghívására április 23-24-én az ország minden tájáról érkezntk szakemberek Nyíregyházára, ahol a térdprotetizálás nehézségeiről és dilemmáiról tartottak továbbképzést neves külföldi előadók részvételével. A Jósa András Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának meghívására április 23-24-én az ország minden tájáról érkezntk szakemberek Nyíregyházára, ahol a térdprotetizálás nehézségeiről és dilemmáiról tartottak továbbképzést neves külföldi előadók részvételével.

Bringázz a munkába Nyíregyházán is!

 Április 6-án indult a Magyar Kerékpárosklub és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével a Bringázz a Munkába! kampány, amelynek fő célja, hogy az egész országban népszerűsítse a kerékpározást és felhívja a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára.Április 6-án indult a Magyar Kerékpárosklub és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével a Bringázz a Munkába!  kampány.

Gyógyszerészek a patikák jövőjéért

Gyógyszerészek a patikák jövőjéért A Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete 2009. április 16., csütörtökön gyógyszerészi találkozót szervezett Nyíregyházán.

A Törődés Napja Debrecenben

A Magyar Hypertonia Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával és a Magyar Stroke Társasággal együttműködve, a „Törődés Napja” című kezdeményezéssel folytatja immár négy éves mozgalmát a szív- és érrendszeri halálozás csökkentéséért.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Belföld csatornájára