Kultúra

A Magyar Állami Népi Együttes műsora a Rózsakert Szabadtéri Színpadon

A Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című műsorát 2020. szeptember 3-án, csütörtökön 20 órától a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatják be. Jegyek elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, az előadás előtt a helyszínen, valamint online a Móricz Zsigmond Színház honlapján.

Elmarad a Vörösmarty Színház: Játék a kastélyban című előadása

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház mára, 2020. augusztus 27. 19 órára meghirdetett nagyszínpadi VIDOR versenyelőadása, a Játék a kastélyban betegség miatt elmarad.

 

A Krúdy Kamara előterének komplex fejlesztése

A Krúdy Kamara előterének komplex fejlesztése A Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamara előcsarnoka átfogó modernizáción ment keresztül. A projekthez a Helyi Akciócsoport által meghirdetett pályázati felhívásra benyújtott támogatási kérelem által 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a teátrum. Az Európai Unió által finanszírozott beruházás eredményeként a Kamara közönségforgalmi része teljes egészében megújult, annak érdekében, hogy a helyi közösség kulturális élete a jövőben is magas színvonalú legyen.

Lesz VIDOR!

 A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Városi Önkormányzat idén tizenkilencedik alkalommal is megrendezi a VIDOR Fesztivált! Bár a rendezvény programjának gerincét adó Kossuth téri koncertek nem lesznek megtartva, mégis mozgalmas 11 nap várja a VIDOR rajongóit. Igen, most kivételesen 11, nem 9. Az eredeti célkitűzés továbbra sem változik: a vidámság és a derű mindenkié. A fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a higiéniai eszközök biztosítására, a jogszabályi előírások betartására és betartatására.

A vígjátékok legjava a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjában

A Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában a VIP bérlettel rendelkező látogatóink mindenkinél előbb, 2020. július 23-án (csütörtökön) és 24-én (pénteken) a szokásos nyitva tartási időben, egyéb érvényes felnőtt színházbérlettel rendelkező nézőink pedig július 27-én, hétfő reggel 7 órától már megvásárolhatják VIDOR színházjegyeiket. Július 29. szerda reggel 7 órától bárki számára elérhetőek majd a VIDOR belépők, és még aznap 14 órától online is megvásárolhatóak lesznek.

"Úri muri" 4 alkalommal is a Rózsakert Szabadtéri Színpadon

Az Úri muri című előadást 2020. július 23-án, 24-én, 25-én és 26-án 20.30 órától újra megtekinthetik a kedves Nézők a nyíregyházi Rózsakert Szabadtéri Színpadon!

Július 21-én nyit a Bencs Villa

Háy Jánossal indul újra a Bencs Villa műsorfolyama, a József Attila-díjas magyar író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója lesz a Többszemközt estek aktuális vendége július 21-én, kedden.

A Rózsakert nyári programja a Móricz Zsigmond Színház szervezésében

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon már teljes nézőtérrel várjuk a közönséget!  Most pénteken, július 3-án este lesz a Szombat esti láz John Travoltával, hétfőn, július 6-án pedig a Mamma mia 2., a Sose hagyjuk ABBA című zenés vígjátékkal várjuk a romantikus nyári esték kedvelőit.

A Tesztoszteron c. előadás elmarad!

A Rózsakert Szabadtéri Színpad 2020. július 3., péntek 20.30-ra meghirdetett Tesztoszteron című vendégelőadás, az egyik főszereplő, a tatabányai Jászai Mari Színház színművészének súlyos balesete miatt elmarad.

Tesztoszteron a Rózsakert Szabadtéri Színpad műsorán

A TESZTOSZTERON című produkviót - amely a Jászai Mari Színház vendégelőadása - a Rózsakert Szabadtéri Színpadon mutatják be, 2020. július 3-án 20.30-tól.

 

Rendhagyó évadot zár a nyíregyházi színház

A Móricz Zsigmond Színház 2020/21-es évadzárója idén is a társulat tagjai, rendezői, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, a színház kiemelt támogatói és a sajtó jelenlétében zajlott. Kirják Róbert igazgató évadértékelő beszéde azonban ezúttal eltért a megszokottól: az elmúlt időszak eseményei jelentősen megváltoztatták a teátrum terveit, megszokott működését, gyors újratervezésre kényszerítették a vezetőséget, s eddig sosem tapasztalt megpróbáltatások elé állították a társulat valamennyi tagját.

Elkezdődtek az Édes Charity próbái

Látványos musical vígjáték várja a színház szerelmeseit a Rózsakert Szabadtéri Színpadon! Megtartották az Édes Charity című előadás olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színházban. A darab bemutatója 2020. augusztus 16-án, vasárnap 20 óra 30 perctől lesz a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

 

Változás a Szabadtéri Színpadon

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kormány 2020. június 18. nappal megszüntette a veszélyhelyzetet, így a Móricz Zsigmond Színház immár teljes nézőtérrel várja szeretettel kedves Közönségét a Rózsakert Szabadtéri Színpadon!

A „Lóci óriás lesz” című online megyei rajzpályázat díjazottjai

A Lóci óriás lesz rajzverseny eredményhirdetésével véget ért a Gyermekkönyvhónap. A zsűri döntött a helyezésekről és a díjakról, a közönség pedig az alsósok versenyében Csurka Lotti és Vengrinyák Réka Boglárka rajzára szavazott. A felsős kategóriában Porkoláb Anna Petra és Tályai Loretta nyerte a közönségdíjat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kultúra csatornájára