Kultúra

A MOST FESZT 2019 közönségzsűrijének díját Martinkovics Máté kapta

A MOST FESZT 2019 közönségzsűrijének díját Martinkovics Máté kapta A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja, Martinkovics Máté  Az egérlyukból című monodrámában nyújtott alakításáért, karakterformáló erejéért, hiteles és természetes szerepformálásáért, dramaturgiai munkájáért a MOST FESZT 2019 közönségzsűrijének díját kapta.

Művészasztal a Móricz Zsigmond Színházban Vida Gáborral - Egy dadogás története

A különleges, koncepcióját tekintve is egyedinek mondható MŰVÉSZASZTAL célja, hogy a magyar írók, drámaírók színe-javát bemutassa Nyíregyházán, de a szokásostól eltérő módon: nemcsak beszélgetve velük, hanem műveikből alkotott színpadi produkciók révén is.

 

Mese, nem csak gyermekeknek

Mese, nem csak gyermekeknek  Horváth László A királylány kertje című meséje látszólag „csak” a királylány kertjéről szól, és csak a gyermekeknek szóló mese. A valóságban a világról és benne mirólunk. Aki megérti, annak szól ez a könyv. Aki nem érti, az kézbe sem akarja majd venni. De aki a kertjébe jövőre nagyon nagy szeretettel gondos-levendulát és bizalom-nárciszt ültet, abban, úgy hihetjük, igazán megfogant a szó…

Váci Mihályra emlékezve - a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület közleménye

Váci Mihályra emlékezve - a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület közleménye Ez év áprilisában jön el névadónk, Váci Mihály nyíregyházi író-költő halálának 49. évfordulója. A Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület ennek az alkalomnak, illetve a 2019. decemberében aktuális 95. születési évfordulónak a méltó megemlékezésére készül.

BOB HERCEG - olvasópróba a színházban

A Móricz Zsigmond Színház vadonatúj, felfrissített és napjainkhoz igazított változatát a színház főrendezője, Göttinger Pál viszi színre. Bemutató április 20-án 19 órától lesz a Nagyszínpadon.

A MANÓ című komédia olvasópróbáját tartották a színházban

A MANÓ című komédia olvasópróbáját tartották a színházban Egy félresiklott nyaralás története - álmokkal és szenvedélyekkel, haraggal és kibéküléssel, egymás után ürülő vodkás és földre zuhanó lekváros üvegekkel, holdas tavakkal és végtelen erdőkkel. 

Célegyenesbe fordult az „Az én könyvtáram” program

Szemléletformálásra, szolgáltatásaiban megújuló könyvtárakra, valamint az iskolák és könyvtárak hatékony együttműködésére van szükség ahhoz, hogy a könyvtárak továbbra is segíteni tudják a fiatalokat tanulási céljaik elérésében. A jelen eszközeivel kell őket a jövő feladataira, kihívásaira felkészíteni, ami azért is egyre nehezebb, mert egyes prognózisok szerint háromból két fiatal olyan munkakört fog betölteni aktív korában, melyek ma még nem is léteznek.

Könyvbemutató a Jósa András Múzeumban

A Mozaikok  Nyíregyháza és Szabolcs megye XX.-századi történelméből  IV. kötet bemutatójára kerül sor 2019. 03. 01-én pénteken a Jósa András Múzeumban.

125 éves a Móricz Színház épülete

125 éves a Móricz Színház épülete A mai napon, 2019. február 6-án éppen 125 éve, hogy a Móricz Zsigmond Színház Alpár Ignác tervezte épülete megnyitotta kapuit. A klasszikus stílusban megépült teátrum építését Somogyi Gyula, a város első közjegyzője kezdeményezte. 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kultúra csatornájára