Kékfény

A Szamosban is holttestet találtak

Valószínűleg annak az 51 éves olcsvai férfinak a holttestét találták meg szerdán délelőtt a Szamosban, aki május 21-én horgászás közben tűnt el. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a vízbefulladás körülményeit a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.

Halálos munkabaleset Újfehértón

A rendelkezésre álló adatok szerint az 50 éves nagykállói férfi egy kb. hatméteres fúrószárral hozzáért a felette húzódó elektromos légvezetékhez és áramütést szenvedett. A szemtanúk, majd a kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a felelősség kérdését munkavédelmi szakértő bevonásával, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanújával indított nyomozás keretében vizsgálja.  A rendőrség legfrissebb közleménye szerint bűncselekmény gyanújával nyomoznak a szombaton délelőtt Újfehértón a talajvíz-mentesítési munkálatok közben életét vesztett munkás ügyében.

A Jövő Nemzedéke Mi Vagyunk (Jánkmajtis)

 A hátrányos helyzetű kisközösségekben közvetlen közösségi rendvédelmi kapcsolattartásra alapuló bűnmegelőzési és bizalomépítő kezdeményezés keretében tartottak közbiztonsági napot pénteken Jánkmajtison.

Leégett a droglabor Nyíregyházán

NyíregyházaKedden koraeste egy Nyíregyháza külterületén található tanya melléképülete kapott lángra. A környékbeliek riasztották a tűzoltóságot és a rendőrséget, előtte három személyt láttak gépkocsival sietősen távozni.

Két fiatalt sodort el a Tisza Aranyosapátinál

rendőrségSzombaton késődélután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátinál három helyi fiatal ment fürödni a Tiszába. A jelenlegi adatok szerint a parttól 6-7 méterre kettőjüket elsodorta a folyó, harmadik társuk hiába próbált segítségükre sietni.

Újabb többmilliós csempészfogás

rendőrégA Fehérgyarmati Rendőrkapitányság munkatársai a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség rendőreinek információi alapján állítottak meg egy 491-es főúton közlekedő autót Kocsord közelében hétfőn délután.

Harminchárom áramtolvaj Nyíregyházán

rendőrségAz áramlopások felderítésére szombaton ismét közös ellenőrzést tartott a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. a szabolcsi megyeszékhelyen.

Csoportos rablás: ágyában támadtak a sértettre Tiszaadonyban

rendőrségHozzátartozói értesítették a rendőrséget hétfőn délután annak a középkorú férfinak, akit előző éjszaka tiszaadonyi házában támadtak meg és raboltak ki. Kétszáz forintért, két pár papucsért, egy seprűért és pár cigarettáért verték össze.

Megyei D.A.D.A. találkozó és verseny Nyíregyházán

rendőrségA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei RFK bűnmegelőzési osztálya 2011. május 20-án 09.00 órai kezdettel Nyíregyházán a Kertvárosi Általános Iskolában rendezi a VII. D.A.D.A. találkozó és versenyt.

Késsel fenyegetőzött a nyugdíjbiztosítóban Nyíregyházán

rendőrségPénteken délelőtt egy 52 éves férfi ment be a nyugdíjbiztosítási intézet nyíregyházi épületébe, odaláncolta magát egy korláthoz, és kezében késsel azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz  magában.

Leforrázott kisgyerekek Kékcsén

rendőrségBüntetőeljárás keretében vizsgálja a felelősség kérdését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Terepruhát viselő airsoft versenyzők okoztak kisebb riadalmat Érpatakon

rendőrségVasárnap délelőtt az érpataki kisebbségi önkormányzat elnöke telefonált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy a településen terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg.

Meghalt a balesetben sérült kislány - Vásárosnamény

rendőrA nyíregyházi kórházból hétfőn értesítették a rendőrséget, hogy két nappal korábban az intenzív osztályon életét vesztette az április 23-án Vásárosnamény közelében közlekedési balesetben megsérült 12 éves kislány.

Emberkereskedők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

rendőrségFeltételezett emberkereskedőket fogott el szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek osztálya.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kékfény csatornájára