Életmód

Mozdulj Nyíregyháza! – tájékoztatás

Szeretnénk tájékoztatni a kedves lakosságot, hogy február 28-án pénteken és március 2-án hétfőn a Kodály iskolában tartott foglalkozások elmaradnak. Március 3-ától (keddtől) változatlanul folytatódik a program.

A Volante kamarazenekar a Bencs Villában

Aki a Bencs Villában február 18-án délután ott lehetett, annak egy olyan felejthetetlen élményben volt része, amit nem biztos, hogy egyhamar újra át lehet élni. A Volante kamarazenekar előadásában csodálatos régi muzsikák csendültek fel, többször különös hangszereken, melyeket a megjelent nézők bizonnyal még sohasem láthattak, illetve hallhattak.

III. Nyírségi Disznótoros Fesztivál és XIX. Nemzetközi Böllérverseny

Február 22-én és 23-án újra disznótoros fesztiváltól lesz hangos a Sóstói Múzeumfalu. A böllérversenyre az ország különböző pontjairól érkeznek csapatok Nyíregyházára, köztük határon túli résztvevők is, többek között Erdélyből és a Felvidékről. A jelenlegi állás szerint 20 csapat méretteti meg magát, akik 15 ezer adag ételt kínálnak majd kóstolásra.

Szatmári farsang a Sóstói Múzeumfaluban

Akik kíváncsiak arra, hogy milyen jelmezeket – régi szóval maskurákat – öltöttek magukra a szatmári falvak lakói jó száz évvel ezelőtt, azoknak február 23-án a Sóstói Múzeumfaluban a helyük.

 

Nyíregyháza Városi Diákparlament 2020

A Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda február 18-án negyedik alkalommal rendezi meg a Városi Diákparlamentet. A rendezvény sikerességét bizonyítja, hogy idén 21 iskolából közel 100 diák,  a Nyíregyházi Egyetem hallgatóival kiegészülve,  jelentkezett az egész napos ifjúságszakmai programra.

Fitt-kedd Nyíregyházán Béres Alexandrával

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a „Mozdulj Nyíregyháza!” – programsorozat keretében február 18-án szeretettel vár minden nyíregyházi érdeklődőt a „Fitt-kedd” programra.

Mozdulj Nyíregyháza! – újabb helyszínen

Nagy sikerrel indult az idei "Mozdulj" egyik új programeleme, a „Női vízitorna és úszásoktatás”. A foglalkozásra a 25-30 fős létszám 1 nap alatt betelt és 3 hét elteltével már több mint 120-an várakoztak arra, hogy előzetes jelentkezésük alapján bekapcsolódhassanak a programba.

 

Hamarosan indul a Táncfarsang

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2020. február 16. és 19. között rendezi meg a Táncfarsangot. Idén négy előadással várjuk a tánc szerelmeseit: a népszerű programon ismert hazai tánc- és balettegyüttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra.

Mozdulj Nyíregyháza! – elmarad a fitt-jóga

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Sajtószolgálata tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy iskolai rendezvény miatt február 8-án (szombaton) a fitt-jóga foglalkozás elmarad a Vasvári Pál Gimnáziumban. A Mozdulj Nyíregyháza! többi programja a kihirdetetteknek megfelelően alakul.

Nyíregyházán odafigyelnek a madarakra

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének parkjában már 2009-ben, a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola megalakulásakor helyeztek ki mesterséges madárodúkat, és az utóbbi öt évben folyamatosan bővült az odútelep.

2020-ban is "Mozdulj Nyíregyháza!"

2020 január 20-tól ismét látogathatók a „Mozdulj Nyíregyháza!” ingyenes mozgásprogramjai. A népszerű sportolási lehetőség régi és új programokkal, helyszínekkel és rendezvényekkel várja a nyíregyháziakat.

 

Nyírvv: Ünnepi ügyfélfogadási rend Nyíregyházán

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a NYÍRVV Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. szám alatti ügyfélszolgálatai az ünnepek alatt az alábbiak szerint tartanak nyitva:

Ünnepi ügyfélfogadási rend és piac nyitvatartás

A NYÍRVV Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. szám alatti ügyfélszolgálatai az ünnepek alatt az alábbiak szerint tartanak nyitva:

Madárkarácsony a nyíregyházi Sóstói-erdőben

Az E-misszió Egyesület várja mindazokat, akik a karácsonyi készülődést megosztanák a nyíregyházi Sóstói-erdő madaraival. A közös madárkalács-készítés és madárgyűrűzés helyszíne és ideje: Erdei Tornapálya, 2019. december 14-én, szombaton 9:30-tól 13:00 óráig.

Adventi Forgatag Nyíregyházán

Már javában zajlik Nyíregyházán a hagyományos Adventi Forgatag, ahol hétfő kivételével minden nap lesznek műsorok december egészen december 22-ig.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Életmód csatornájára