bulvár

Nagyszabású projektek a Képmás zenekartól 2013-ban is

Képmás zenekar - Nagyszabású rendezvények 2013-ban is Képmás zenekar életében a 2013-as esztendőt két nagyszabású, rendhagyó projekt is fémjelzi. Ezek közül az egyik az Istenkeresés a magyar irodalomban címet viseli. Az irodalmi est premierét Tiszavasváriban, a Váci Mihály Gimnázium Humán Hetének egyik kiemelkedő mozzanataként tekinthette meg a Nagyérdemű.

5. Korzó Tablószépségverseny Nyíregyházán

A Korzó Bevásárlóközpontban első ízben 2009-ben megrendezett Tabló Szépségverseny nagy sikerére való tekintettel, idén ismét versenyre hívjuk középiskoláink végzős osztályait, hogy ezen a megmérettetésen vessék össze kreativitásukat.

A Slayer idén már Hegyalja rajongóként érkezik Tokajba

Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiválra, az igazi arcok közé Ákos, aki fesztiválon először a Hegyalján lépett fel 2002-ben, és a Quimby is. 

Ismét Dumaszínház Nyíregyházán

Az FM99.4 SUNSHINE RÁDIÓ bemutatja: 2012. november 23-án, pénteken  DUMASZÍNHÁZ Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskolában (4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18.).
 
Perzsa párduc bébik születtek a Nyíregyházi Állatparkban!

 Nemrég átestek életük első orvosi vizsgálatán a 2 hónapja született perzsa párduc kölykök, a féregtelenítő paszta s a védőoltás mellett megkapták az egyedi azonosító chipjüket is. Az 5 kg-os cicák valódi kis méregzsákként viselkedtek, 2 gondozó kellett a lefogásukhoz.

Gúthi dámokat vittek Oroszországba a Nyírerdőtől

Nyolcvan dámszarvast vásárolt egy oroszországi, kalugai vadásztársaság a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt-től. A dámok hosszú utat tettek meg: Szlovákián, Lengyelországon és Fehéroroszországon keresztül, 2,5 napos utazást követően érkeztek meg a célállomásra. 

Rendkívül sikeres aukció Nyíregyházán

2012. február 17-én (péntek) 14 órától rendhagyó jótékonysági aukció zajlott Nyíregyházán, a Városháza Krúdy Termében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Turizmusáért Egyesület szervezésében.
 
Lubickol a jeges vízben Barack!

  Nem rettentik el a jeges mínuszok Barackot, a Nyíregyházi Állatpark 7 hónapos borjúfóka bébijét egy kis pancsolástól.
 
Oldalak

Feliratkozás RSS - bulvár csatornájára