Nyíregyháza

Megtalálták a cserbenhagyó sofőrt Nyíregyházán

rendőrségA Nyíregyházi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya pénteken délután előállította azt a gépkocsivezetőt, aki előző nap autójával a Sóstói úton kijelölt gyalogátkelőhelyen sodort el egy nőt, majd megállás nélkül elhajtott.

Nyíregyházán módosult az általános iskolai felvételi szabályozás

NyíregyházaNyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tájékoztatom Önöket, hogy az esélyegyenlőség érvényesülésének érdekében módosult az általános iskolai felvételi körzetre vonatkozó szabályozás.

Néptáncantológiára utazik a Nyírség Táncegyüttes

Páratlan sorozat: 1985 óta minden évben táncolt az előző év legjobb alkotásait és együtteseit bemutató válogatásban a Nyírség! Ezúttal a leánykar mutatja be Kácsor-Ignácz Gabriella és Kácsor István: BÖJT c. koreográfiáját a Budapesti Operettszínház színpadán február 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor és délután 14 órakor!

Kábítószer-terjesztő elfogása Nyíregyházán

rendőrségCsütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának információi alapján a bevetési szolgálat Jonatán akcióosztály civil ruhás kommandósai Nyíregyháza külterületén, a 4-es főút egyik parkolójában ütöttek rajta egy feltételezett kábítószer-terjesztőn.

Forgalmi rend változás 2011. 02. 28-tól Nyíregyházán

NyíregyhézaAz ÉAOP 5.1.1/B-2009-0001 azonosítószámú „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán”  című projektre a Nyíregyháza Megyei jogú Város Önkormányzata több mint 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert pályázaton, ennek a programnak a keretében történik meg az Egyház utca átépítése 2x2 sávossá.

14,6 millió forintot nyert a Nyíregyházi Rendőrkapitányság

rendőrségAz egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére kiírt belügyminisztériumi pályázaton 14, 6 millió forintot nyert a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. A forrás felhasználásáról kedden tartottak értekezletet.

Vörös postakocsi lapbemutató és díjátadó

Február 24-én, csütörtökön 16 órakor kezdődik A Vörös postakocsi 2010/tél lapszámának bemutatója a Nyíregyházi Főiskola Rektori Dísztermében (Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. „A” épület, első emelet).

Késes rabló járt két kisboltban Nyíregyházán

rendőrségHétfőn 21 órakor egy középkorú férfi ment be a nyíregyházi Vasvári Pál utcán egy csemegeüzletbe, és az egyedül ott tartózkodó 35 éves eladónőtől késsel a kezében pénzt követelt. A hölgy megnyomta a pánikgombot, mire a tettes elmenekült. A városi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását.

„KUKArt - Hulladék-művészet”

E-misszióNagykálló Város Önkormányzata a Korányi Frigyes Gimnázium, az "Urbs Novum" Nagykállói Városfejlesztési Nonprofit Kft az E-misszió Egyesület és az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. „KUKArt - Hulladék-művészet”címmel, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei versenyt hirdet.

Ha az alkohol rabul ejt - kiállítás a Mustárházban

MustárházA nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium ősszel hirdetett plakátpályázatot általános és középiskolás diákok számára „Ha az alkohol rabul ejt”  címmel.

Biohulladékszállítás Nyíregyházán

hulladékgazdálkodásA Térségi Hulladék – Gazdálkodási Kft. tájékoztatja a biohulladék szállításba bevont, családi házas övezetekben lakókat, hogy 2011. február 28-tól a növényi eredetű bomló szerves hulladékot újból minden héten, a már megszokott napokon szállítja el.

Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének kiállítása Nyíregyházán

A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum tisztelettel meghívja Önt 2011. február 22-én, kedden 17 órától A GRAFIKUSMŰVÉSZEK AJTÓSI DÜRER EGYESÜLETE kiállításának megnyitójára.

Új vezető a nyíregyházi fürdő élén

Nyíregyháza2011. február 18-án sajtótájékoztatót hívott össze Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, ahol bejelentette, hogy felmentette Gyöngyösi Szabolcs vezérigazgatót  és Dr. Podlovics Rolandot nevezte ki a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatói posztjára. A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Podlovics Roland és Gyöngyösi Szabolcs.

Rendőrségi hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

rendőrségA Nagykállói Rendőrőrs szerdán szabálysértési őrizetbe vett egy 18 éves fiút, akit február 15-én Bököny külterületén falopáson értek a helyi polgárőrök. Az elkövető lovaskocsijáról ledobálta hét mázsa akácot és elhajtott, a rendőrök másnap fogták el.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára