Nyíregyháza

Filmek a nyíregyházi függetlenektől

A NYÍRI AFK egy független filmes csoport Nyíregyházán. 1968-ban alakult a jogelődjük, még a Művelődési Ház klubjaként, 2008-tól egyesületként működnek tovább. Voltak a Szabadság téren, majd az utóbbi években a Városmajori Művelődési Házban székelnek. A klub emblematikus vezetői L. Nagy László, majd Szitha Miklós voltak. 2004-ben Bogdányi Ferenc vette át az irányítást, aki alatt, Petrusák János javaslatára, egyesületté alakult a klub.

Állatgondozót és udvari munkást keresnek a nyíregyházi menhelyen

Két pozícióra keres jelenleg új munkatársakat a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány (4400 Nyíregyháza, Csatorna u. 2. ) azonnali felvétellel:  udvari munkás és állatgondozó.

Ifjúsági csere Rzeszówban

A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai immár negyedik alkalommal utazhattak ki az Erasmus+ program jóvoltából Nyíregyháza testvérvárosába, Rzeszówba, 7 napra február végén, március elején.

MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban

2023. február 24-én, pénteken mutatták be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán Karinthy Frigyes fordítása alapján a MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban című gyermekdarabot.

Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 396,84 millió Forint, 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál III. ütem” című, TOP-6.5.1-16-NY1-2017-00002 azonosítószámú projekt megvalósítására, melynek célja több önkormányzati épület energetikai korszerűsítése.

Nyíregyházán már 29 helyen adhatjuk le a használt olajat

"29 külön gyűjtőpont van már Nyíregyházán használt sütőolaj-és -zsiradék leadására a CseppetSem! program keretében" - tájékoztattta szerkesztőségünket a Zöld Akciócsoport. "Örülünk, hogy kezdeményezésünk, tárgyalásaink elősegítették, hogy a vizekre, talajra veszélyes anyag gyűjtése könnyebben megvalósuljon városunkban."

Olvasópróba: MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban

Február közepén megtartották a színházban a MICIMACKÓ a Pagony utca 100-ban című előadás olvasópróbáját. Az előadást Urmai Gábor állítja színpadra. Bemutató: 2023. február 24. (péntek), Nagyszínpad.

Házasság hete: bejelentkezési akció Nyíregyházán

2021-től, a Házasság hete országos programsorozathoz kapcsolódva a Polgármesteri Hivatal „wedding mail” plusz bejelentkezési csatornát indított a Nyíregyházán házasságkötési szándékukat bejelenteni vágyó jegyespároknak, akiknek ezáltal külön e-mail-címet biztosítanak a hazassag@nyiregyhaza.hu címen.

Újabb útberuházás zárult le Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2018-ban nyerte el annak az európai uniós pályázatnak a támogatását, amelynek keretében Nyíregyháza egyik fő ütőerének, a Korányi Frigyes utcának a felújítása, valamint a Korányi Frigyes utca - Csaló köz csomópontban körforgalom kiépítése történt meg összesen bruttó 833,4 millió Ft értékben. Továbbá a Szarvas utca felújítása bruttó 137,9 millió Ft összegből is ezen támogatás terhére valósult meg. Maradvány összegből új projektelem került bevonásra a Csaló köz két oldalán található járda felújítása kapcsán, bruttó 12,5 millió Ft értékben.

Bér- és társadalombiztosítási ügyintézői állás a NYÍRVV-nél

Álláslehetőség Nyíregyházán! A NYÍRVV Nonprofit Kft. bér- és társadalombiztosítási ügyintézőt keres. A pályázat beadási határideje: 2023.február 12.

Vártúra a Zöld Kerék Alapítvánnyal

A Magas-hegyen lévő kilátó, a Szár-hegyen található Magyar Kálvária emlékműegyüttes és a Várhegyen lévő középkori rom együttesen változatos és izgalmas programot kínál. A várromra épített 16 méter magas kilátópontban végződő acélszerkezetű sétányról minden évszakban egyedülálló panoráma nyílik. Hercegkúton pedig remek borokat lehet kóstolni a kirándulás végén.

Leállítja a termelést az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyára

Az Electrolux 2024 januártól nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt. A gyár 650 munkatársat foglalkoztat, a telephelyen szabadonálló hűtőszekrényeket gyártanak.

Nyíregyházán nem épül akkumulátorgyár!

Az elmúlt napokban a közösségi médiában és egyes médiumokban az a téves információ jelent meg, hogy Nyíregyházán akkumulátorgyár épül, amelynek kapcsán közmeghallgatást tart a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya.

Február 11-től újra nyit a nyíregyházi színház

Február 11-től teljes munkarendben játszhat a Móricz Zsigmond Színház társulata – jelentette be dr. Kovács Ferenc polgármester hivatalos Facebook-oldalán.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára