Idén is lesz Szabadtéri Színpad Nyíregyházán

„A korábbi tervekkel ellentétben nem júniusban, hanem szeptemberben kezdődnek meg a szabadtéri színpad felújítási munkálatai, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Rózsakert hamarosan ismét megnyitja kapuit” – mondta el Kirják Róbert, a színház ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „bár jóval később tudtunk hozzákezdeni a szervezéshez, sikerült megtartanunk a korábbi évek színvonalát.” A 2017-es szabadtéri programsorozatban hat vendégelőadást láthat a közönség, melyek közül egyet, Az Őrült Nők Ketrece című musicalt két nap is műsorra tűzi a színház.

 

 

Június 23. péntek (Esőnap: június 25. vasárnap) Én és a kisöcsém.

A szabadtéri szezont a zenés bohózatok egyik klasszikusával nyitja meg a Körúti Színház vendégelőadása, amelynek nem csak főszereplője, de rendezője is Koltai Róbert. Mellette a főbb szerepekben Gyebnár Csekka, Udvarias Anna alakítását élvezheti a nagyérdemű.

 

Július 7. péntek (Esőnap: július 8. szombat) Legyetek jók, ha tudtok!

Czeizel Gábor rendezésében igazi gyermekbarát darabnak ad otthont a Móricz Zsigmond Színház, amelyben Néri Szent Fülöp élete elevenedik majd meg – zenével és sok-sok gyerekszereplővel. A főbb szerepekben: Kardos Róbert és a nyíregyházi közönség számára legutóbb a Dollárpapából, valamint a Sirályból ismerős Szegezdi Róbert. (Budaörsi Latinovits Színház - Múzsák Társulat koprodukció)

 

Július 14-15. péntek-szombat (Esőnap: július 16. vasárnap) Az Őrült Nők Ketrece.

„Megelőlegeztük a bizalmat a közönségnek, hogy Alföld Róbert rendezését Stohl András főszereplésével a budapesti közönséghez hasonlóan Nyíregyházán is sokan szeretnék látni” – nyilatkozta az igazgató.  A darab egyébként nem ismeretlen a Móricz Zsigmond Színház nézőinek, hiszen a 2003-2004-es évadban Tasnádi Csaba rendezésében Albint (Stohl András) Horváth László Attila játszotta. A produkciót a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház hozza el Nyíregyházára. A főbb szerepekben Stohl András mellett Hevér Gábor, Söptei Andrea és Bach Kata látható. A produkció különlegessége, hogy a dalok élőzenei kísérettel, kórussal és egy tánckar közreműködésével hangzanak el. 

 

Július 21. péntek (Esőnap: július 23. vasárnap) A régi nyár.

Szabó Máté rendezésében a Budapesti Operettszínház örök primadonnája, Kalocsai Zsuzsa alakítja majd Máriát, a híres színésznőt, aki mellett olyan ismert művészek lépnek színpadra, mint Oszvald Marika, Faragó András, Szendy Szilvi. A Budapesti Operettszínház vendégjátéka könnyű nyári, nosztalgiaestnek ígérkezik a műfaj kedvelőinek igazi „operett-nagyágyúkkal”.  

 

Július 29. szombat (Esőnap: július 30. vasárnap)  A folyón túl Itália.

A vérbő olasz komédiában Benedek Miklós, Szabó Kimmel Tamás, Lázár Kati, Lukáts Andor, Szabó Éva és Cseh Judit által játszott karakterek fogják megeleveníteni a generációs különbségekről szóló bonyodalmakat. A darab rendezője: Znamenák István.

 

Augusztus 4. péntek (Esőnap: augusztus 5. szombat) Balfácánt vacsorára!

A székesfehérvári Vörösmarty Színház nagysikerű előadását Tasnádi Csaba rendezte, aki szerint a darab szerzője, Francis Veber a műfaj egyik kiválósága. A főbb szerepekben Gáspár Sándorral, Tóth Ildikóval, Törőcsik Franciskával találkozhat a nyíregyházi közönség.

 

 

A Szabadtéri Színpad előadásaira előreláthatólag a jövő héttől már lehet jegyeket kapni a színház jegyirodájában, valamint online (www.moriczszinhaz.jegy.hu).

 

 

Kirják Róbert felhívta a figyelmet a májusi vendégprodukciókra – külön kiemelve a Nemzeti Színház Vitéz lélek c. előadását, amely a Móricz Zsigmond Színház 35 éves jubileumának tiszteletére érkezik a fővárosból. A májusi műsor bérletszünetében továbbra is repertoáron marad Pregitzer Fruzsina Nem viccelek, csak játszom! c. önálló estje; a vígjátékok közül a Függöny fel! és A főfőnök; a zenés előadások közül a Hello, Dolly!, valamint a SingSingSing Mázs-képp musical show. A kortárs előadások iránt érdeklődőknek Kirják Róbert az UTCA-Szak H.H.H. Angyalok Kara c. vendégjátékát ajánlja, amelyben napjaink társadalmi problémái realisztikus és szatirikus hangvételben jelennek meg sok zenével elmesélt történetekben. 

 

Az egykori gazdasági igazgató emlékeztette a sajtó munkatársait: tíz évvel ezelőtt az ő kezdeményezésére éledt újra a Színházi Gazdasági Igazgatók Találkozója, amelynek idén, a mai nappal kezdődően, a Móricz Zsigmond Színház ad otthont. A két napos rendezvény során számos szakmai kérdés kerül megvitatásra, többek között a színházakat érintő új jogszabályok is.