Elkészült a Nagykállói HÍD Közösségi Ház

Az Új Széchenyi Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszere keretében 2010-ben 553.686.259 Ft Európai Uniós támogatást nyert a település a „Nagykálló város integrált, szociális jellegű városrehabilitációja” elnevezésű projekt megvalósítására.

 

 

 

Az elnyert támogatásból lett kialakítva a HÍD Közösségi Ház. Az épületbe bútorok, informatikai- és használati eszközök, játékok kerültek még a pályázati támogatásból beszerzésre. A szolgáltatás legfontosabb célja, hogy mindenki számára nyitott közösségi ház funkciót töltsön be, amelyre ráépíthető a közösség erősítését, a szülők és gyerekek szabadidejének hasznos és szervezett eltöltését szolgáló elfoglaltságok, ezeket a faladatokat az Akácos úti roma közösségi házzal közösen valósítja meg.
 
A Közösségi Ház elsődleges célcsoportját a gyerekek és a fiatalok alkotják. A szolgáltatások között elsősorban az alternatív napközbeni ellátások (játszóház, baba-mama klubok, közösségfejlesztő, kortárssegítő foglalkozások stb.), az óvodán-iskolán kívüli, a gyerekek fejlődését segítő tanfolyamok és foglalkozások, valamint a tanév során délután-esténként, szünidőben napközben is biztosított szabadidős, sport, kulturális stb. programok, klubok működtetése valósul meg.
 
A közösségi házban eddig az alábbi programok kerültek megrendezésre:
 
Az elmúlt időszakban az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás keretében étkezdés, parkgondozó és kerti munkás tanfolyamok zajlottak, 24 alkalommal különböző tréningek kerültek lebonyolításra, de helyet kaptak nyári kirándulások és sportesemények szervezései, könyvtár- és színházlátogatások, Baba-mama klub és kézműves foglalkozások tartása és állandó korrepetálási lehetőség is. A Híd Ház kezdeményezése volt a nyári napközis és gyermekfelügyelet is, amelyet már két alkalommal vállalt fel. Hasonlóképpen 2 alkalommal került megrendezésre a Gyermeknapi program is.
 
 
A közösségi ház programjai:
 
Az épület lehetőségeit kihasználva állandó délutáni és esti programok színesítik a mindennapokat, így helyet ad aerobicnak, jógának, zumbának, gyógytornának, balett- és modern táncnak és még számos rendszeres tevékenységnek.
 
Baba - Mama klub:
 
A klubfoglalkozás alatt az anyukák a gyermekgondozással kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat vethetik fel, beszélhetik meg. A foglalkozást segíti a védőnő, aki csecsemő- és kisgyermek gondozási tanácsokkal látja el az édesanyákat. A foglalkozás alatt az édesanyáknak lehetőségük nyílik a kikapcsolódásra, beszélgetésekre, a gyermekek közös játékára.
 
Kreatív klub foglalkozás:
 
A kreatív kézműves foglalkozások kéthetes rendszerességgel. A gyerekek a foglalkozások alkalmain megismerkedhetnek az üvegfestéssel, gipszkiöntéssel, a krepp-papír hajtogatással, a gyöngyfűzéssel, de különböző tárgyakat készíthetnek textíliából és műanyag flakonokból is.