Nyíregyházán is felkészültek az elmúlt 25 év leghidegebb telére

Nyíregyházán február 1-én sajtótájékoztatón jelentette be dr. Kovács Ferenc polgármester, hogy a város szociális és gyermekjóléti intézményei és szervezetei, valamint a NYÍRVV Kft. szakemberei egyeztető megbeszélést folytattak, a várható rendkívüli hidegre és hóesésre való felkészülést illetően. 

 

 

 

A legveszélyeztetettebbek az idős, egyedül élő emberek, a szenvedélybetegek, a nem hajléktalan, de nagy szegénységben élő családok, a hajléktalan személyek, valamint a külterületen élők.  
 
Közös a felelősség 
 
Valamennyi szervezet megerősítette, hogy egymást támogatva, az információkat megosztva igyekeznek gyors, rugalmas és hatékony segítséget nyújtani a krízishelyzetbe kerülő embereknek.
 
Ehhez viszont a lakosság odafigyelésére és segítségére is rendkívül nagy szükség van. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, amennyiben tudomást szereznek szabadban lévő hajléktalanokról, élelem vagy tűzifa nélkül lévő családokról, idős, egyedül élő emberekről, cselekvésképtelen szenvedélybetegekről, akkor hívják az alábbi telefonszámok valamelyikét: 
 
Bármilyen segítségkéréssel, 24 órán át hívható a Periféria Egyesület diszpécser szolgálata: 42/504-618 – az egyesület által üzemeltetett, krízisautó 24 órában működik, két szociális munkás szintén 24 órában segít, ahol szükséges. 
Családi krízishelyzet esetén a Gyermekjóléti Központ, Családok Átmeneti Otthona is 24 órában hívható a 42/596-467-es telefonszámon. A készenléti szolgálatuk a 06/20/928-2367-es számon szintén folyamatosan elérhető. 
 
Az idős, egyedül  élő emberek bármilyen problémával hívhatják a Szociális Gondozási Központ jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécser központjának 06/30/248-2012-es telefonszámát. 
Hajléktalanok ellátását illetően az Oltalom Szeretetszolgálat is 24 órában készenlétben áll. Nappal a 42/727-595, éjjel a 42/419-786 (éjjeli menedékhely) számokon várják a hívásokat.  
 
Fokozott figyelem 
 
Az elkövetkező  időszakban fokozott készenlétben és folyamatos szolgálatban lesznek a tanyagondnokok és a mezőőrök is, a külterületeken és a bokortanyákban élők biztonsága érdekében. 
 
Amennyiben szükséges, az albérlők házában rendelkezésre áll néhány helyiség, hogy átmenetileg fedelet nyújtson rászoruló családok számára. 
 
Felhívás - Segítsenek adományokkal 
 
A krízishelyzetben lévők megsegítése érdekében kérjük a helyi vállalkozásokat, és magánembereket, hogy amennyiben lehetőségük van rá, bármilyen élelemmel, esetleg melegíthető készétel konzervekkel, matracokkal, takarókkal segítsenek. Az adományozást a szállítás megszervezése és a gyors segítségnyújtás érdekében kérjük a 42/504-618-as telefonszámon jelezni. A Periféria Egyesület (Nyíregyháza, Eötvös u. 1.) diszpécser szolgálata koordinálja a felajánlások begyűjtését és azoknak a minél gyorsabb és a legmegfelelőbb helyre való eljuttatását. 
 
 
Tájékoztatás a hétvégi hószolgálattal kapcsolatban 
 
A NYÍRVV Nonprofit Kft. a rendelkezésre álló személyi és gépi állomány teljes bevonásával készül fel a hétvégére prognosztizált rendkívüli havazásra. A feladat ellátásához ezen felül vállalkozók bevonása szükséges.
 
A gépi és kézi tevékenység folyamatos, azaz esetlegesen megszakítás nélküli végzésének feltétele, hogy a nap minden szakában készenlétes emberi és technikai állomány legyen biztosítva. 
A társaság 2 műszakban, műszakonként 5 (toló-szóró és toló) vezérgéppel végzi a különböző közútkezelési szolgáltatási osztályba sorolt közutak síkosság-mentesítését és hótolását.
 
Az V. szolgáltatási osztályba tartozó utak, külterületek (bokortanyák), földutak hómentesítése vállalkozók bevonásával történik. A 6 külső  vállalkozó 18db géppel áll rendelkezésre, melyek szintén toló és szóró berendezéssel felszereltek, illetve homlokrakodók.  
A kerékpárutak és fizető parkolók hóeltakarítási munkáit 1db MTZ traktor végzi váltásban.  
 
 
A kézi munkát is igénylő (az ingatlanokhoz nem csatlakozó) járdák, sétányok, terek, lépcsők, gyalogátkelők, belvárosi buszmegállók síkosság- és hómentesítését 18 fő főállású dolgozó, továbbá 10 fő közfoglalkoztatásban résztvevő dolgozó végzi. Szükség szerint rendelkezésre áll az útkezelési iroda 3 brigádja (15fővel) is, váltott műszakban. Ezen feladatok végzéséhez 11 kisgép és egyéb jármű (kistraktorok, multicar, platós kisteherautó, gréder) vonható be. 
 
A belvárosi buszmegállók kivételével a buszváró helyek hóeltakarítási munkáit külső vállalkozó bevonásával végezzük el.
 
 
A külterületi munkacsoportok munkavezetői is (3fő) hétvégi ügyeletet fognak ellátni. Ők a külterületen és a bokortanyákban szükséges munkákat koordinálják (vállalkozók irányítása). A külterületen tevékenykedő  közfoglalkoztatásban résztvevő állomány is szükség esetén mozgósítható (15fő). 
 
A műszaki ügyeletesek (5fő) biztosítják a hószolgálati tevékenység műszaki működőképességének fenntartását, szervezik a gépjárművek, erőgépek és eszközeik javítását, esetleges műszaki mentését.
 
 
A lehullott hóréteg eltávolítását (hóekézést) elsőként az I. és II. közútkezelési szolgáltatási osztályba sorolt közutaknál kell kezdeni, előbbi esetében 3-5cm felett, míg utóbbi esetben 5-10cm felett. A III. osztályba sorolt közutaknál akkor, ha a lehullott hóréteg vastagsága 15-20cm. A IV. és V. szolgáltatási osztályba sorolt közutaknál az I., II. és III. osztályra előírt feladatok elvégzése után szükséges a személygépkocsival történő járhatóságot biztosítani.