Együttműködést kötött a Polgárőrség és az Állatvédsőrség

Megoldódhat az állatkínzás országos problémája, és a kutyatámadások száma is jelentősen csökkenhet a közeljövőben az Állatvédőrség munkájának köszönhetően. Az országos szervezet szakmailag felkészített állatvédőrök segítségével deríti fel a bűncselekményeket, az iskolákban pedig a felelős állattartásról tart előadásokat.

 

 

Naponta átlagosan 2-3 állat szenved el súlyos bántalmazást, ám ez a szám csupán az elvétve bejelentett eseteket jelzi. Az állatkínzások többségére azonban nem derül fény, többek között azért, mert a szemtanúk nem tudják, kihez forduljanak segítségért. Épp ezért volt égető szükség egy országos hálózat, az Állatvédőrség létrehozására, amely a hatóságokkal együtt képes felvenni a küzdelmet az állatkínzás ellen.

„Az Állatvédőrség célja egy országos szintű érdekvédelmi szervezet létrehozása volt, amely a hatóságokkal együttműködve képes a szükséges jogi lépésekre, amely elengedhetetlen az állatkínzás elleni sikeres küzdelemhez. Ennek érdekében állatvédőreink egyrészt jogi, másrészt az ORFK bevonásával, gyakorlati kiképzést kapnak, amely egyedülálló az érdekvédelmi szférában Magyarországon” – árulta el Joó István az Állatvédőrség egyik alapító tagja, a Cerberos Állatvédő Egyesület elnöke, az Állatvédőrség létrejöttéről.

Az Országos Állatvédőrség az elsődleges célok mellett, mint az állatkínzás felderítése és visszaszorítása, a hatékony fellépés az állatkínzók ellen és a bántalmazott állatok befogadása, gyógyítása, hosszú távon az állattartás hazai kultúrájának fejlesztését tűzte ki, amelyet az iskolai oktatás szerves részeként valósítanának meg felvilágosító előadások és programsorozatok keretében, valamint az állandó „járőrözés” megszervezése a legveszélyeztetettebb településeken. 

Április 28-án az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával a csatlakozott szervezetek megerősítették elhivatottságukat az állatkínzás visszaszorítása mellett és biztosították az Állatvédőrség munkájához, illetve az első országos érdekképviselet kiépítéséhez szükséges segítséget.

Az április 28-i együttműködési megállapodás aláírói:

    * Dr. Sárkány István PhD. rendőr dandártábornok - a Rendőrtiszti Főiskola rektora
    * Németh Lajos - az International Police Association Magyar Szekciójának elnöke
    * Dr. Kozma Tamás - a Budapesti Közterület-felügyelet képviseletében
    * Kardos Pál - az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke
    * Korózs András - a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke
    * Joó István - a Cerberos Állatvédő Egyesület elnöke

 

További információk a www.cerberoskutyaiskola.hu oldalon találhatók.