Márton Napi Vigasságok

Márton-napi Vigasság a Sóstói Múzeumfaluban

Márton napján a Sóstói Múzeumfaluban is a libáé lesz a főszerep. Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Már a középkortól nagy lakomákat rendeztek e jeles napon, mert úgy hitték, hogy akkor az új esztendőben is bőven lesz mit enni és inni. Márton napján már iható az újbor, így a zsíros ételek mellett ez is felkerülhetett az ünnepi asztalra.

Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban

„Márton alázatosságában rejtőzött ludak közé az őt püspökké szentelni kívánó küldöttség elől, azonban az állatok gágogásukkal csakhamar felfedték álcáját” ─ így tartja a legenda.
 

Márton-napi vigasságok a Múzeumfaluban

„Márton alázatosságában a libák közé rejtőzött az őt püspökké szentelni kívánók elől, azonban az állatok gágogásukkal csakhamar felfedték álcáját.” ─ Így tartja a legenda. Márton személyéhez manapság már a liba-lakomát és az újbor megízlelését kapcsoljuk.

Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban

November 9-én, 10 és 15 óra között a nyíregyházi skanzenben minden a libáról szól majd! A belépésnél (amely Márton nevűeknek egy fillérjébe sem kerül) libazsíros és vöröshagymás Márton-falattal, libatepertővel és újbor-kóstolóval szolgálnak.
 

Márton napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban

 E nap régen az új bor és a libákból készült ételek kóstolásával telt. A magyarországi szabadtéri múzeumok közös programja keretében a Sóstói Múzeumfaluban is számos libás ételt kóstolhatnak, és  megízlelhetik különféle borvidékek jeles borfajtáit.

Márton napi vigasságok

Márton-napi vigasságok a MúzeumfalubanNovember 13-án a Sóstói Múzeumfaluban idén is megrendezik Márton nap alkalmából, a Márton-napi vigasságokat. A rendezvényen a liba és az új bor ünnepéhez kapcsólódóan gasztronómiai bemutatók, kóstolók, előadások, versenyek és tréfás vetélkedők várják a látogatókat.

Menetrendváltozás a Márton napi vigasságok idejére

Menetrendváltozás a Márton napi vigasságok idejéreSóstói Múzeumfaluban megrendezésre kerülő Márton napi vigasságok rendezvényéhez kapcsolódóan november 7-én, a Szabolcs Volán a 8-as (Vasútállomás - Sóstógyógyfürdő) autóbuszvonalon nagyobb kapacitású autóbuszokat, továbbá a meghirdetett menetrendtől eltérően 9:00–16:00 között 15-20 percenként járatokat indít az alábbi menetrend szerint.

Márton-napi vigasságok a Múzeumfaluban

Márton-napi vigasságok a MúzeumfalubanNovember 7-én a Sóstói Múzeumfaluban is megrendezik Márton nap alkalmából, a Márton-napi vigasságokat. A rendezvényen a liba és az új bor ünnepéhez kapcsólódóan gasztronómiai bemutatók, kóstolók, előadások, versenyek és tréfás vetélkedők várják a látogatókat.

Feliratkozás RSS - Márton Napi Vigasságok csatornájára