Búcsúzunk Bárány Frigyes színművésztől

Életének 93. esztendejében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a megyeszékhely díszpolgára, a Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja. Temetése 2023. május 4-én (csütörtökön) 13.30-kor lesz az Északi Temetőben (Főbejárati Ravatalozó - Nyíregyháza, Pazonyi tér 5.) Bárány Frigyest Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Móricz Zsigmond Színház társulata is saját halottjának tekinti.

Folyamatban van a Tiszavasvári út-Derkovits utca csomópontjának fejlesztése

Nyíregyháza MJV Önkormányzata bruttó 855,05 millió forint összegű, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Tiszavasvári út-Derkovits utca csomópontjának fejlesztése” című, TOP-6.1.5-16-NY1-2021-00005 azonosító számú pályázat keretében. A projekt megvalósításában konzorciumban együttműködik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Mától Nyíregyházán is okos parcellakő hirdeti a legnagyobbakat

A Nemzeti Örökség Intézete úgynevezett okos parcellakövet helyezett el Nyíregyháza két olyan temetkezési helyén, amelyekben a Nemzeti Sírkert részeként védett sírok találhatók. Az Északi temetőben megtartott avatóünnepségen felavatták vitéz Kovács István Nemzetőr főhadnagy újraállított síremlékét is. A Nemzeti Örökség Intézete a mai két parcellakő átadásával immár országosan közel húsz temetkezési helyet jelölt meg úgynevezett okos parcellakővel.

Dallamok és küllők nyomában

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatra bringázunk el Baktalórántházára, melynek alapgondolata, hogy a fenntartható emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. A rendezvény elsődleges célja, hogy az embereket környezeti szempontból is fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő és a zene erejével. Színvonalas műsor, zenei produkciók, szakvezetéses erdei élményséták, kézműves foglalkozások, gasztronómiai ínyencségek, helyi termékek bemutatója, és vására.

Oldalak

Egyéb híreink

Díjakkal tért haza társulatunk a POSZT-ról

Díjakkal tért haza társulatunk a POSZT-ról A 2018. június 7-16-ig megrendezett XVIII. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ, a POSZT versenyprogramjába 14 előadás került be, 7 nagyszínpadi és 7 kamaraszínházi. Ezek közül 4 budapesti, 5 határon túli, 5 vidéki társulat munkája, melyből az egyik a Móricz Zsigmond Színház által bemutatott Illatszertár című előadás volt, Mohácsi János rendezésében.

Elkezdődtek a kivitelezési munkálatok a nyíregyházi óvodákban

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 700 millió forint százszázalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények fejlesztése Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című, TOP-6.2.1-15-NY1-2016-00001 azonosítószámú projekt megvalósítására. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Zöldfelület felújítás Jósavárosban

Több mint 3000 m2-en újítja fel a parkot és játszóteret a NYÍRVV Nonprofit Kft. Jósavárosban a Korányi köz és Eperjes utca között. A munkálatok során helyreállítják a sétányokat, és közel 120 m2-rel növelik a területen található zöldfelületet.

Úszónadrág a bringatáskában

Közeleg a nyár, jöhetnek a vizes programok, ezért strandtúrát szervez a Zöld Kerék Alapítvány csapata Hajdúnánásra 2018. június 9-én, szombaton.

Oldalak

Promóció

Miért jó, ha online vásárolunk kávét?

Az online vásárlás ma nagy divatját éli. Sok oka van, amiért az emberek a vásárlásnak ezt a módját választják. Az utóbbi hónapok megpróbáltatásai a minél kevesebb szociális kapcsolatra késztették az embereket, de sokan már korábban is elsősorban a webáruházból történő vásárlást részesítették előnyben. Sok mindent, majdnem hogy mindent beszerezhetünk ma már online. Ha kávét szeretnénk vásárolni, akkor ezt is megtehetjük, csak keresnünk kell egy olyan kávé webáruházat, ahol a minőségi kávék mellett, egyéb kávé kiegészítőket is beszerezhetünk. Miért vásároljunk online kávét? Mutatjuk a válaszokat!

Mitől olyan hasznosak a kenderből nyert CBD olajok és kivonatok?

Sokan nem ismerik még, de akik igen, sőt, akik már ki is próbálták a CBD olajokat és kivonatokat, azok értik, hogy miért fordítanak kutatók nagy energiát arra, hogy számos panasz és betegség kezelésében vizsgálják a kannabinoidok, így a CBD olajok és kivonatok szerepét is.

 

Néhány esszenciális tudnivaló a kriptovaluta-tőzsdékről

Ebben a cikkben a kriptovaluta-tőzsdék lesznek főszerepben. Először is megnézzük a lényegüket, aztán pedig szép lassan át fogunk térni a hosszú távon is eredményes kriptovaluta-tőzsdén történő kereskedés tippjeire és javasolt gyakorlatára.

Szerezd be a karosszéria-javítás szerszámait egy helyről!

A korszerű és bonyolult technikával teletömött autóink világában a javítás minden részéhez szükség van már a megfelelő méretű és funkciójú célszerszámokra. Nincs ez másként a karosszériát érintő munkálatok esetében sem. Elmúltak már azok az idők, amikor egy-egy javításnak neki lehetett állni általános célú eszközökkel, szerszámokkal.

Oldalak