Omega 50 - Jubileumi Szimfonikus koncert Nyíregyházán

 

[bg|_Cikkek/2012/2012_04/Galeria/OmegaKoncert|3|176|random|#FFFFFF]

 

 

Félszáz éves az OMEGA, Magyarország élő rocklegendája. A különleges koncerten az 5 rockikon is fellépett:
Benkő László – Laci
Debreczeni Ferenc – Ciki
Kóbor János – Mecky
Mihály Tamás – Misi
Molnár György – Elefánt
 
 
Az Omegáról:
 
Az Omega Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult, 2012-ben ünnepli fennállása 50. évfordulóját.
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször. (Forrás: Wikipedia.hu)