rendezvény

TAP EVOLUTION a Táncfarsangon

A PiroTap Productions előadásának célja, hogy megismertesse a sztepptáncot a nézőkkel, bemutassa a műfaj kialakulásában fontosabb szerepet játszó táncokat, illetve azt, hogy a kor és a zenék változásával milyen stílusok alakultak ki. Ebben ad útmutatást a narrátor, aki egy idővonalon vezeti végig a nézőt.

Jazz Side Story a Táncfarsangon a Móricz Zsigmond Színházban!

Mit okoz két ember találkozása, különleges kapcsolata egy egész tömegben? A Pesti Magyar Színiakadémia West Side Storyból ismert Tony, Maria, Riff, Bernardo, Cino, Anita történetét dolgozza fel újragondolva, elrugaszkodva a normáktól, a fizikai színház sokszínűségét (akrobatika, tánc, harcművészet) kihasználva.
 

A Bencs Villa 2017. januári programja

Az Újév első hetében kettős program megnyitójával indul a Bencs Villa – "a város vendégháza" -, meghívója. Január 5-én 17.00 – kor Újévi koccintással egybekötött tárlat nyílik Zsadányi Zsolt akvarelljeiből (japán metszetek alapján). Megnyitja Sipos László Forster-érmes fotográfus és közreműködnek a Cantemus kórus tagjai.

A Benczúr Gyula Alkotókör kiállítása

Új témák, új formák, új anyagok az új esztendő első kiállításán a Móricz Zsigmond Könyvtár kamaratermében!
 

Értékes Esték NYíregyházán - Szikora Taás

December 16-án pénteken, 16 órakor a Jósa András Múzeumban kerül sor az Értékes Esték újabb rendezvényére, melyen a Nyíregyházi Települési Értéktár új tagja, Szikora Tamás alakját, művészetét idézi fel az alkotó családja, Madár Ximena a Múzeum művészettörténésze társaságában. A rendezvény ideje alatt kamarakiállítás látható a II. emeleti nagyteremben.

35 éves az ÉFOÉSZ

Az Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület az ÉFOÉSZ megalakulásának a 35. évfordulója alkalmából meghívja a régi ÉFOÉSZ tagokat és szüleiket egy konferenciára.
 

Lovas- és Gasztro-fesztivál Nyírbátorban

Lovas- és Gasztro-fesztivál NyírbátorbanHa szeretik a fogathajtó és díjugrató versenyeket, a különleges ételeket, akkor nézzék meg a Nyírbátori II. Lovas- és Gasztro-fesztivál tv-összefoglalóját. A két napos eseményről készült műsort 2016. november 14-én, hétfőn, 23.10-kor az ATV-n, 19-én, szombaton, 23 órakor pedig az ECHO Televízió képernyőjén láthatják az érdeklődők.

Márton-napi Vigasság a Sóstói Múzeumfaluban

Márton napján a Sóstói Múzeumfaluban is a libáé lesz a főszerep. Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Már a középkortól nagy lakomákat rendeztek e jeles napon, mert úgy hitték, hogy akkor az új esztendőben is bőven lesz mit enni és inni. Márton napján már iható az újbor, így a zsíros ételek mellett ez is felkerülhetett az ünnepi asztalra.

Fontos célt szolgál a nyíregyházi Jótékonysági Bál

Az Együtt Veled Alapítvány jótékonysági bált szervez 2016. november 12-n a nyíregyházi Centrál Hotel és Étteremben. A cél magas, de nem lehetetlen, mondják a szervezők. Bíznak abban, hogy a bevétel nagyban elősegíti az alapítvány működési helyének épület fenntartását.

Programok a Báthori István Múzeumban novemberben

Beszélgetések múltról, jelenről és jövőről a Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeumában, a nyírbátori Kulturális Központ első emeleti 119-es termében.

Ünnepi programok a Jósa András Múzeumban

„Kossuth címert akarunk!” címmel rendeznek ünnepi családi programokat  a nyíregyházi Jósa András Múzeumban 2016. október 23-án, vasárnap.

Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő

Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő néven hirdet vers és prózamondó, mesemondó valamint népdal versenyt az Igrice Egyesület. A versenyre általános iskolás korosztályú fiatalok jelentkezését várják.

NYÍRERDŐ Nap Nyíregyházán

Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

Demecseri Káposztás Napok 2016

A nagy múltra visszatekintő Demecseri Káposztás Napok idén szeptember 30. és október 2 között kerül megrendezésre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - rendezvény csatornájára