Nagykálló

Nagykállói Napok 2010

Nagykállói Napok 2010-ben immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Nagykállói Napokat, szeptember 23-26 között. A négynapos rendezvényen fellép többek közt a Bürkös zenekar, a Holdviola, a Képmás zenekar, és a Zanzibár is. Ezen kívül természetesen egész napos programokkal várják az érdeklődőket; lesz szüreti felvonulás, történelmi akadályverseny, fotószínház és persze tűzijáték is.

Zöld Jövő a Nyírségben

Zöld Jövő a Nyírségben Egyre többet hallunk a fenntartható fejlődésről, fenntartható életmódról, illetve ezekhez kapcsolódó kifejezésekről. A szomorú tény mégis az, hogy 10 emberből 7 nincs igazán tisztában a fenntarthatóság pontos jelentésével.

Szent István napi ünnepség Nagykállóban

Szent István napi ünnepség Nagykállóban Augusztus 20-án, Szent István nap alkalmából ünnepséget rendeznek Nagykállóban, 16,00 órától a Szabadság kertben (a főtéren). A programok közt lesznek ügyességi vetélkedők, kézműves foglalkozások és szabadtéri sakkverseny is.

Lopott cipőben sétálgatott a tolvaj Nagykállóban

Lopott cipőben sétálgatott a tolvaj Nagykállóban A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Nagykállói Rendőrőrse lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, egy 27 éves karcagi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint, a férfi, 23-án este behatolt egy nagykállói családi ház udvarára, és a ház teraszáról eltulajdonított, egy edzőcipőt, melynek értéke 19.000 Ft.

Akác és energetika – ismét „Akác a Nyírség aranya” konferencia

Akác és energetika – ismét „Akác a Nyírség aranya” konferencia Hosszú évekre visszatekintő hagyománya van az ország legkeletibb megyéjében az akácvirágzáshoz kapcsolódó szakmai találkozóknak. Ezen a vidéken nagy becsben tartják az akácot, az itteni erdőségek fele ebből a fafajból kerül ki.

Nyíregyháza Tigers - Debrecen Gladiators összecsapás május 1-jén

 A Nyíregyháza Tigers a Debrecen Gladiators-szal mérkőzik meg május 1-jén, a nagykállói Sporttelepen. A szezonnyitó Eger Heroes elleni győztes meccs után, igazán izgalmas mérkőzésre számíthatunk az örök rivális Debrecen ellen.

Egymillió a befőttesüvegben

Egymillió a befőttesüvegben Félmillió forintot loptak el trükkös tolvajok egy 77 éves nagykállói asszonytól. A nénit azzal az ürüggyel kereste fel két férfi pénteken, hogy felmérik házát. Bár az idegenek csak szabad szemmel és lépésekkel „mértek”, a sértett gyanakvás nélkül kifizette nekik a kért tízezer forintot.

Nagykálló csapata a Regionális Röplabda Bajnokságon

Nagykálló csapata a Regionális Röplabda BajnokságonA NARE (Nagykállói röplabda egyesület) a Regionális bajnokság következő fordulójában, február 27-én 10 órától Nagykállóban a Városi Sportcsarnokban játszik. A rendezvényen részt vesznek Berettyóújfalu, Debrecen és Kunhegyes csapatai is, ahol ügyességi programok és tombolasorsolás várja az érdeklődőket.

Zöld zászló a kórházakon a Betegek Világnapján

Február 11-e a Betegek Világnapja. Ennek alkalmából az Egészségügyi Holdinghoz tartozó mindhárom tagkórházban,  a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. -ben, a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Pszichiátriai Szakkórház Nonprofit Kft. -ben és a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Nonprofit Kft. -ben kihelyezték a zöld zászlót.

Látogatási tilalom változás a Szabolcs megyei kórházakban

Az Egészségügyi Holding Zrt. vezetése úgy döntött, hogy január 12.-től a teljes látogatási tilalmat a Jósa András Oktatókórház  (Nyíregyháza) és a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő  (Fehérgyarmat, Vásárosnamény) esetében részleges látogatási tilalomra módosítja, míg a Sántha Kálmán Szakkórház  (Nagykálló) esetében feloldja a látogatási tilalmat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nagykálló csatornájára