menhely

Állati karácsonyfa díszítés a nyíregyházi menhelyen

Forró teával és süteménnyel fogadnak minden látogatót az  Állatok Karácsonya  ünnepségen,  december 17-én, szombaton délelőtt, a nyíregyházi Állatotthonban Közel 200 árva, traumát átélt, vagy épp ,,csak elhagyott” kutyus, és félszáz cicus vár az emberektől egy kis simogatást, foglalkozást, szeretet, amit ki-ki a maga módján ad(hat), mindenhogyan jó lesz!

Állatbarát napközi Nyíregyházán

Óriási volt az érdeklődés a már hagyományosnak számító Állatbarát Napközinkre! Két turnus már teljesen betelt, de a 3. turnusra - 2016. július 25-től július 29-ig még akad néhány szabad hely - közölte az Állatbarát Alapítvány.
 

Húsvéti Kutyagolás a nyíregyházi menhelyen

Idén immár hagyományként szervezik meg 2016. március 26-án 13.00 órától a nagy Húsvéti Kutyagolást a Nyíregyháza, Csatorna u. 2. szám alatti Állatotthonunban.

Örökbefogadó Nap az Állatok Világnapja alkalmából

Világszerte október 04-én ünnepelik az Állatok Világnapját minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halálának napja.

Demény, a kötsög a nyíregyházi állatmenhelyen járt

Nyugalom, nem került ismét "rácsok" közé az ország legismertebb vizslája, csak a nála szerencsétlenebb sorsú társainak szeretett volna segíteni.

Kölyökkutya-dömping a nyíregyházi Állatotthonban

Az Állatbarát Alapítvány Állatotthonában jelenleg 74 kölyökkutya él – 100 felnőtt társával egyetemben - és várja, hogy épp ő tetszik meg valakinek, őt választja új családtagjának.

Rengeteg a kidobott kiskutya, kiscica Nyíregyházán!

Az elmúlt napokban sajnos az emberi felelőtlenség és kegyetlenség áldozatává váló újabb és újabb kölyök állatok kerültek Alapítványunk gondozásába.
 

Kölyökkutya dömping az Állatotthonban

Jelenleg Alapítványunk Állatotthonában 70 kölyök kutya él, a néhány napos, magatehetetlen apróságtól kezdve, a menhelyen felcseperedett kamasz kutyáig. Így az idén is elérkezett az a pillanat, amikortól sajnos nem tud Alapítványunk több kölyök kutyát fogadni, hiszen fizikálisan nem tudjuk őket hol elhelyezni.
 

Kuty-Túra - Menhelyi kutyák sétáltatása

Az Állatbarát Alapítvány 2014. március 22-én, szombaton 14 órai kezdettel, 16 óráig vár Benneteket, kétlábúakat, hogy megsétáltassuk az Állatotthonban élő négylábúakat.

„Együtt a kóbor ebekért”

Az Állatbarát Alapítvány nem első ízben rendezi meg a civil állatvédő szervezetek közötti kerekasztal beszélgetést, 2013 februárjában is megtartottuk, akkor 6 szervezet, köztük a budapesti Rex Alapítvány is képviseltette magát.

Kölyökkutya dömping az Állatbarát Alapítványnál....

Mi történt az emberekkel? Miért nem tudnak felelősen gondolkodni? Miért nem látják, hogy minden kutyának lelke van? Miért nem ivartalanítanak?
 

Örökbefogadó Nap a Korzóban

A nyíregyházi Korzó Bevásárlóközpont az Állatbarát Alapítvány együttműködésével 2013. október 19-én, szombaton Örökbefogadó napot szervez. 

Örökbefogadó Nap szombaton az Állatbarát Alapítványnál

VÁRUNK SOK SZERETETTEL MINDEN KEDVES LEENDŐ GAZDÁT SZOMBATON, 2013. SZEPTEMBER 14-ÉN, 8-16 ÓRA KÖZÖTT A NYÍREGYHÁZA, CSATORNA U. 2. SZÁM ALATTI ÁLLATOTTHONUNKBAN!

Segítő mancsot nyújtott a Nyíregyháza Tigers az árva kutyusoknak!

A Nyíregyháza Tigers a rekkenő hőségben is az árva állatok segítségére sietett. Az Állatbarát Alapítvány felkérésére a Tigris csapat tagjai 2013. augusztus 3-án a nyíregyházi állatmenhelyre látogattak.
 

Oldalak

Feliratkozás RSS - menhely csatornájára