koncert

A VIDOR Fesztivál teljesen megújult arculattal jelentkezik 2017-ben

„A VIDOR Fesztivál karaktere kissé megváltozott az idők során. A teljesen új arculat bevezetésével erre próbáljuk meg felhívni a figyelmet: tartjuk a megkezdett irányt, de készek vagyunk az újdonságok befogadására is. A VIDOR műsorfüzet is vadonatúj designnal jelentkezik az idén, minden eddiginél magasabb példányszámban, és még több helyszínre juttatjuk el"- hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

Hétfőtől kaphatóak a VIDOR jegyek!

 2017. július 24-én reggel 7 órától kezdetét veszi a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának értékesítése. Helyszín: Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda (Nyíregyháza, Országzászló tér 6.)
 

A kisvárdai LeszFeszt a nagyfesztiválok sorába léphet

Két évvel ezelőtt még csak bátor kísérletezésnek indult, mára már országosan jegyzett fesztivállá fejlődött a L.E.S.Z. Feszt. 2017-ben immár 3 nap alatt, 7 színpadon, 107 előadó szórakoztatja majd a fesztivál közönségét július 6-8. között.

Nagyhalászban mutatja be tavaszi turnéjának következő koncertjét a Képmás zenekar

A Képmás zenekar a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus csapata, akik az egyházmegyei gyermek és ifjúsági pasztorációs programok mellett, aktív résztvevői és formálói az északkeleti régió kulturális életének.

A Képmás zenekar is fellépett az Arany 40 éves jubileumi rendezvényén

Bizonyára sokan tudják már, hogy idén 40 éves az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium. A jubileumi rendezvénysorozat részeként 2016. november 9-én a nyíregyházi Képmás zenekar adott hangulatos koncertet az iskolában.
 

Tirpák Fesztivál Nyíregyházán

Fantasztikus hétvégi programmal várnak minden gasztronómia iránt érdeklődőt 2016. szeptember 24-25-én Nyíregyháza főterére.

Vidor ovi buli a Mustárházban

Szeretettel várnak mindekit a Mustárházban a 09.01-én,  csütörtökön 10:00 órától tartott Vidor ovi bulira, ahol a Dió Trió együttes Muzsikáló természet című előadását láthatják!
 

DeathCrew fesztivál 2016 Nyírbátorban

Idén, augusztus 12-13-án már harmadik alkalommal rendezik meg a nyírbátori DeathCrew fesztivált. A rendezvény új helyszínre, a régi Azfeszt környékére, a Sárkány Wellness- és Gyógyfürdő szomszédságába költözött.

Mátészalkán és Tiszaszalkán ad ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar

Mátészalkán és Tiszaszalkán ad ingyenes koncertet a Budapesti Fesztiválzenekar Miután a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjére több ezer ember volt kíváncsi Budapesten, a zenekar újra vidéki települések felé veszi az irányt, és 21 ingyenes kamarakoncertet ad június 15. és 24. között, többek között Mátészalkán és Tiszaszalkán is.

FŐHE 2016 - Részletes program!

A Nyíregyházi Főiskola (Egyetem) Hallgatói Önkormányzati Testülete (NYF-HÖT) 16. alkalommal szervezi meg intézményének legnagyobb rendezvényét a FŐHE Fesztivált!

8 éves a Korzó

2016. május 14-én, szombaton ünnepli a nyíregyházi Korzó Üzletház a 8. születésnapját. Egész napos, ingyenes programjaikon kicsiknek, nagyoknak, családoknak és tiniknek egyaránt szeretnének tartalmas szórakozást kínálni.

Idén is Helló Nyíregyháza!

Helló Nyíregyháza! 2016 Április 22-én 5. alkalommal is Hello Nyíregyháza! A rendezvényen egész nap változatos programokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket a belvárosban.

XV. Nemzetközi Böllérverseny Napkoron

Hamisíthatatlan falusi disznóvágásra számíthatunk Napkoron január 16-án! A XV. Nemzetközi Böllérversenyen ismételten csapatok mérik össze szúrási, vágási és feldolgozási technikáikat. A versenyzők a népi hagyományoknak megfelelően készítik el a disznótor finomságait, pl. a hurkát, kolbászt vagy a mindig nagy népszerűségnek örvendő toroskáposztát. A rendezvénynek ismételten a napkori Napkorona Udvarház ad otthont 2016. január 16-án, szombaton.

Oldalak

Feliratkozás RSS - koncert csatornájára