A felfekvés kialakulása és kezelése

A felfekvés kialakulása nagyon gyakori az olyan betegeknél, akik tartósan ágyhoz vannak kötve. Ezért ennek megelőzésére különösen oda kell figyelni, hiszen könnyebb megelőzni, mint a kialakulása után folyamatos fájdalmak közepette kezelni a beteget.

 

 

Mi a felfekvés, és hogyan alakul ki?
 
A felfekvés lényegében tartósan a test egy adott pontjára nehezedő nyomás miatt alakul ki. A nyomás hatására a bőr és a bőr alatti szövetek sérülnek, így nem ritka, hogy sebek és fekélyek jelennek meg az adott területen. Mivel a nyomásnak kitett területen az erek összenyomódnak, és így nem tudják átereszteni a vért, oxigénhiány lép fel, ami akár teljes szövetrészek elhalásához vezethet.

Háton fekve a leginkább érintett testtájak a könyökök, lapockák, sarkak és farpofák, míg oldalfekvésnél a csípőtájék, a comb és a bokák számára jelent leginkább veszélyt a felfekvés.
 
A felfekvés stádiumai
 
A felfekvés súlyosságát négy stádiumra osztják, az első kettő viszonylag hatékonyan kezelhető otthon is, míg az utóbbiak esetében műtét is szükségessé válhat.

Az I. stádiumú felfekvés az az állapot, amikor a bőr még ép, de kipirosodott és érzékeny, és ez a nyomás megszüntetése után sem múlik el.

A II. stádiumban már jelentkeznek felszíni hámsérülések, nem ritkák a hólyagképződések és a horzsolások sem.

A III. stádiumban az izomszöveteket is érinti a fekély, a bőrszövetek elhalnak, a fekély már érzéketlen. A szövetelhalás felszíne lehet nedves, váladékozó, kellemetlen szagú vagy száraz, hideg és üszkös.

A IV. stádiumban a szövetroncsolódás a csontokig ér, ebben az állapotban gyakori a csontvelőgyulladás.

 

 

 
A felfekvés kialakulásának megelőzése
 
A felfekvés megelőzése kiemelkedő fontosságú. Első és legfontosabb tanács, hogy a beteg pozícióját időnként meg kell változtatni. A 2 óránkénti forgatással csökkentjük a nyomás mértékét és idejét, így kisebb eséllyel alakul ki a felfekvés. Második tanács, hogy gondoskodjunk a beteg bőrének ápolásáról. Az izzadás és az esetleges inkontinencia miatt kialakult meleg és nedves környezet kedvez a bacilusok elszaporodásának, ez pedig fertőzések kialakulásához vezethet. Ezért a veszélyeztetett bőrfelületeket érdemes speciális hidratáló krémekkel rendszeresen kezelni, hiszen ezek fokozzák a keringést és nyugtatják a bőrt.
 
A felfekvés kezelése antidecubitus matraccal
 
Mivel a felfekvés kialakulásának oka, hogy a fekvés miatt bizonyos területek folyamatos nyomás alatt vannak, kifejlesztésre került egy olyan speciális matrac, melyben váltakozik a nyomás, ezzel elkerülhető, hogy a beteg testrészei tartósan nyomás alatt legyenek. A matrac mellett jó minőségű gyógypárnák használata is segítségünkre lehet a felfekvés megelőzésében vagy kezelésében.
 
Ha Ön is antidecubitus matrac vagy magas minőségű gyógypárna vásárlása mellett dönt, az Értéksziget Webáruház kínálatában biztosan megtalálja az Ön vagy szerette számára megfelelő terméket.