Az ablakpárkány, könyöklő akár utólag is beépíthető vagy lecserélhető

Az ablakpárkány, könyöklő akár utólag is beépíthető vagy lecserélhető  Általában el lehet mondani, hogy az ablakpárkányok, könyöklők az ablakokkal egyidejűleg kerülnek beépítésre. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor ez nem történik meg, például ha nincs elég tőke az építkezéshez és az ablakok beszerelése után a könyöklő vagy párkány már nem fér bele az anyagi lehetőségekbe, és lemarad. Ilyenkor akár évekig is áll az építkezés, de mi lesz azután?

 

 

Ezeknek a termékeknek a beépítése semmilyen gondot nem jelent utólag sem. Mindenféle megerőltetés nélkül pótolhatóak, vagy ha valami miatt szeretnénk a meglévőt lecserélni, szintén megoldható feladat.

 

A párkányok, könyöklők szerepe a házban és azon kívül

 

Elsősorban vízelvezető szerepük van. Nyáron az esőt, télen a havat fogják fel, illetve vezetik le az ablak mellől. A párkányoknak 1 cm-es ejtéssel kell rendelkezni, és legalább 3 cm-rel túl kell lógnia a falon, hogy szerepüknek maximálisan megfeleljenek.

 

Fontos az is, hogy a Nap sugarainak is ellen kell állniuk. A műanyag párkányok ugyanolyan UV védelemmel ellátott műanyagból készülnek, mint az ablakok, így anyaguk ugyanolyan ellenálló. Nem elhanyagolható az esztétikai szerepük sem, hiszen ha megnézünk egy félkész házat, látható a különbség akkor, amikor még az ablakpárkányok nincsenek felszerelve.

Az ablakpárkány, könyöklő akár utólag is beépíthető vagy lecserélhető

A harmadik szerepük, és azt gondolom hogy ez kívül-belül lehet szempont, tarthatunk rajtuk virágokat, melyek kívülről nézve is, és a lakásból bentről is egy meleg, nyugodt hangulatot árasztanak. A mondás is megerősíti ezt, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.

 

Az Euroline ablakokat gyártó és forgalmazó cég ezeket a termékeket is elkészíti akár egyedi igények szerint. Tartósak és ízlésének, elképzeléseinknek megfelelően tudunk közülük színben és méretben választani. Mindenképpen ajánlatos a végüket úgynevezett végelzáróval ellátni, mert ettől nem csak szebbek, de tartósabbak is lesznek, mert sem víz, szem szennyeződés nem jut a párkányok belső részeibe.

 

Vannak országok, ahol kimondottan divat az ablakok párkányait elborítani virággal. Ilyen például Ausztria, gondoljunk csak a sok gyönyörű futómuskátlira, milyen pompás látványt nyújtanak. Hazánkban is egyre népszerűbb ez a virág, hiszen fantasztikus látványt nyújtanak, és tavasztól késő őszig ontják virágaikat.

 

Végül egy egyszerű kérdés, melyik melyik?

 

Az ablakpárkány az, amelyik a házon kívül található. A könyöklő pedig az, amelyik a házon belül. Ennek leginkább csak esztétikai szerepe van, a párán, és a virágok véletlenül kicsöpögő öntözővizén kívül nemigen kapnak vizet, bár elő szokott fordulni, hogy egy nyári zápor alkalmával a nyitott ablakon keresztül mégis kapnak egy jó kis esőt.

 

Ha valaki építkezik vagy felújít, az Euroline ajtóval, ablakkal, párkánnyal, valamint különböző árnyékolástechnikai termékekkel, például reluxákkal is segíteni tud abban, hogy otthonod szép legyen. Keresd a céget bizalommal.