Télűzés Panyolán

Nem is akárhogyan űzte el a telet hétvégén Panyola. A disznóvágással egybekötött VI. Hagyományőrző Farsang megannyi érdekességet tartogatott egész nap a vendégeknek. A reggeli disznófogó, a nagyszüleink idejéből ismert szalmás perzselés, a böllérek hihetetlen munkája és mindeközben a Dankó Rádió kiváló műsorvezetője, Klement Zoltán folyamatos beszámolója színesítette és tette mozgalmassá a délelőttöt.

 

 

Amíg a rendezvényházban készült a hagymás vér, addig a Közösségi Házban már a rendhagyó szakmai napra készültek a szervezők Panyolai farsangolás - dramatikus színjátékok Szatmárban címmel. Az idén konferencián elevenítették meg a téma legkiválóbb szakértőivel a múltból kapott szatmári hagyományokat és idézték meg a tradicionális értékeket a környék településeiről, a határon innen és túlról, Vetésről és Egriből érkező vendégekkel. Az örökségül kapott kincseket Panyola, Szamosszeg, Szamoskér községek a Szamosháti Tájegységi Értéktár Bizottság közös megalapításával pecsételték meg. A felvonuláson az állatalakoskodás pillanatait is megidézték. A Fehérgyarmati Szabó Lovasudvar kísérte lovas szekéren és lóháton a menetet, a gulácsi fogat pedig a Dankó Rádió stábját szállította, miközben élőben szólt a kívánságműsor és üzenhettek az egybegyűltek. A nagyecsedi Árvahajlány Hagyományőrző Egyesület, az Ököritói Fergeteges Táncegyüttes, a Szamosparti Nyugdíjas Klub műsora színesítette még a programot a zenét Rezes Guszti és bandája húzta. A legtávolabbi felvonulók Gyuláról érkeztek, de jelmezbe öltözött debreceni baráti társaságok is csatlakoztak a csapathoz. A tavalyi eseményről a Nők Lapja számolt be, a riport fotóit Bielik István készítette. Ezekből és Koncsef Ivanov Dávid képeiből Szatmár értékei címmel nagyszerű tárlat született. (A fotókiállítást előzetes bejelentkezéssel tekinthetik meg az érdeklődők a panyolai Közösségi Házban).

 

 

Az est népzenével és tánccal folytatódott, ahol többek között fellépett: a nagy múltú Ököritói Fergeteges Táncegyüttes, a Tágasságot nekünk című néptáncelőadást Bíró Gergő, Bíró Gréta, Herdon Balázs, Herdon Máté, Herdon Péter közreműködésével láthatták az érdeklődők. A Lámpaláz Társulat produkcióját pedig Heit Lóri és zenekara, valamint Balogh Adrienn énekes követte.

Bővebben: www.panyola.hu