LEGO játékok segítenek a 21. századi tanulásban

 Május 16. és 19. között kerül megrendezésre Debrecenben a FIRST® LEGO® League robot-programozó világbajnokság, melyre szerte a világból mintegy 70 csapat érkezett. A rendezvény során több fórumon is elhangzott: egyre nő a játék alapú tanulás jelentősége, hiszen így sajátíthatják el a gyerekek a leghatékonyabban a felnőtt életükben és a munka világában fontos készségeket.

 

 

 A rendezvényen képviselte magát a nyíregyházi LEGO gyár is, amely a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója 2 500 munkavállalóval. Dr. Nagy Zoltán Gábor, a gyártócég jogi vezetője szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a modern nagyvállalati közegben elsősorban olyan készségekre van szüksége a dolgozóknak, amelyek alkalmassá teszik őket a gyors tanulásra, az információ megszűrésére és feldolgozására, a hatékony közös munkára – tehát az úgynevezett 21. századi készségekre. „Az oktatásból kikerülő fiatalok kapcsán alapvető elvárás a digitális írástudás, a mi esetünkben a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok és matematika) iránti fogékonyság, illetve a kiváló, használható nyelvtudás és jó kommunikációs készség, fejlődés iránti nyitottság. Mindezeket a készségeket remekül fejleszti a játék, kiváltképp annak összetettebb, kollaborációra, kreativitásra építő változatai, mint amilyen általában a LEGO építés vagy a LEGO Mindstorms robotok programozása”, tette hozzá.

 

„Mi olyan jövőt szeretnénk építeni, amelyben a játékon keresztül történő tanulás magabiztossá teszi és inspirálja a gyerekeket, lehetővé téve, hogy ők maguk legyenek a jövő építői”, mondta az eseményen Maciej Findlik, a LEGO Education közép-európai és latin-amerikai piacokért felelős vezetője.

A LEGO játékok arra ösztönzik a gyerekeket, hogy gondolkodjanak kreatívan, és tudjanak szisztematikusan érvelni. Ezek nagyon fontos alapok bármely gyerek számára a világon ahhoz, hogy alapvető készségeit fejleszteni tudja. Azt látjuk, hogy egyre több gyerek jár úgy iskolába, hogy ott nem tanulja meg a mai korban igazán lényeges dolgokat. Az úgynevezett negyedik ipari forradalom során már több és más készségre van szüksége egy gyereknek, mint amit a legtöbb iskolában megkap: kreativitásra, problémamegoldásra, kritikus gondolkodásra és kollaborációra. A robotokat programozó, problémákat kreatívan, közösen megoldó csapatok tagjai mind ezeket a készségeiket használják és fejlesztik.

 

A rendezvényen a versenyek mellett ennek szellemében 100 ezer fehér LEGO kockából építhettek szabadon a résztvevők, kipróbálhatták magukat több ügyességi LEGO kihívásban, megtudhatták, hogyan készülnek a LEGO kockák Nyíregyházán, illetve közösen kirakhattak egy közel 37 ezer darabból áll LEGO mozaikot.

 

A LEGO Csoportról

A LEGO Csoport egy magántulajdonban lévő cég, melynek székhelye Dániában, Billundban található. A vállalat az azt 1932-ben megalapító Kirk Kristiansen család tulajdonában van.

A LEGO Csoport a gyermekek kreativitásának játékon és tanuláson keresztül történő fejlesztése mellett kötelezte el magát. Napjainkban a cég mintegy 140 országban látja el a gyermekeket játékokkal, élményekkel és oktatási anyagokkal, amelyek a világhírű LEGO® kockán alapulnak.

A vállalat székhelye a dániai Billundban található, ám a LEGO Csoportnak az egész világon vannak leányvállalatai és fiókvállalatai – köztük a LEGO Manufacturing Kft. Nyíregyházán, amely 2 500 dolgozóval állít elő LEGO és DUPLO játékokat. A 2014-ben átadott új gyár folyamatosan bővül – új automata magasraktár, manuális raktár és más egységek kerülnek kialakításra.