„Ovikertet” avattak a Tündérkert óvodában

Rendhagyó tankertet avattak szerdán a Tündérkert Keleti Óvodában. A LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás program keretében megvalósított beruházás célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a növénytermesztés alapjaival, miközben problémamegoldó, kommunikációs és társas készségeik játék közben fejlődnek.
 

A LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás program idei projektjeinek sorában adták át szerda délelőtt a Tündérkert Keleti Óvoda új tankertjét, amelyet a Bálint György fővédnök által fémjelzett módszertan szerint alakítottak ki. Az Iskolakert koncepció óvodára adaptált változatának kiindulási pontja, hogy a városban felnövő gyerekek is első kézből szerezzenek élményeket a zöldségek, gyümölcsök és dísznövények termesztésével és gondozásával kapcsolatban.

A növényekkel való foglalkozás során olyan tanulási folyamatban vehetnek részt az óvodások, amely során a gyerekek önálló gondolkodása, problémamegoldó, kooperációs és kommunikációs készsége egyaránt fejlődik. Ez a megközelítés összhangban van a játékon keresztül történő tanulás elvével, amely a LEGO játékrendszer egyik lényeges eleme.

“Akárcsak a közös kertészkedés, a LEGO kockákkal való építés is az alkotásról, a felfedezésről, az élmény alapú, játékos tanulásról szól. A dolgozóink aktív részvételével megvalósított programunkkal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél több gyereknek adjuk át ezt a szemléletet. Bízunk benne, hogy sok óvodásnak ad majd hasznos és mindenekelőtt önfeledten szórakoztató időtöltést ez az új kert”, mondta el Siket Lóránt, a LEGO Manufacturing Kft. kommunikációs konzultánsa.

Az átadás alkalmával természetesen a LEGO kockák is szerephez jutottak, hiszen a Tündérkert Keleti Óvodába járó gyerekeket játékos programok várták a nap során. Az esemény megszervezésében és lebonyolításában a nyíregyházi LEGO gyár dolgozói önkéntesként vehettek részt, a vállalat célja ugyanis, hogy minél több munkatársuk aktívan részt vállalhasson a közösségi programokban.