A kisvárdai LeszFeszt a nagyfesztiválok sorába léphet

Vízparti Kutyás Hétvége 2018
 

Két évvel ezelőtt még csak bátor kísérletezésnek indult, mára már országosan jegyzett fesztivállá fejlődött a L.E.S.Z. Feszt. 2017-ben immár 3 nap alatt, 7 színpadon, 107 előadó szórakoztatja majd a fesztivál közönségét július 6-8. között.

Dr. Török László, a fesztivál igazgatója a fesztivált bejelentő nyíregyházi sajtótájékoztatón elmondta: tavaly nagyon sikeres rendezvényt zártak. Az idei rendezvény szervezésekor építettek a múlt évi visszajelzésekre és arra törekedtek, hogy a barátságos árakat megtartva a legnagyobb közönségkedvenc zenekarokat és művészeket hozzák el az ország keleti szegletébe, ahol a Hegyalja Fesztivál megszűnésével egy hatalmas űr keletkezett.

Hét zenei helyszínen zajlik majd idén a fesztivál. A sokszínű zenei stíluskínálat mellett cirkuszi artisták, breaktáncosok, tűzzsonglőrök, graffitys performance, a Kisvárdai Csellisták rendhagyó örömzenélése is színesíti majd a hangulatot. Az elmúlt években megszokott kerékpáros verseny azonban idén nem lesz.

 

 

Mint elmondták, különleges csemegének ígérkezik a két külföldi sztárfellépő, a Macska-jaj című filmet és annak betétdalát is jegyző Emir Kusturca and The No Smoking Orchestra, valamint az elektronikus zenét kedvelők számára az ibizai klubbok, illetve a Tomorrowland hangulatát is várhatóan elhozó Sander van Doorn. Érdekességképpen megemlítették: a "rock színpad" zenekarait a nyíregyházi Alvin és a mókusok zenekar frontemberének, Pásztor Istvánnak a segítségével állították össze.

A MOL Nagyszínpadon fellép Ganxsta Zolee és a Kartel, a Wellhello, Majka és Curtis, az Ocho Macho, a Punnany Massif, a Tankcsapda (akit idén nem sok helyen láthat a közöség), a Vad Fruttik, a már említett Emir Kusturica és zenekara, valamint a Halott Pénz. A T-Systems Rockszínpadon lemezbemutatóval készül az Üllői Úti Fuck, de fellép még a három nap alatt a Karmapirin, a Supernem, Nagyferó és a Beatrice, Ossian, Rómeó Vérzik, Radar, Prosectura, Hiperkarma, Depresszió, Bëlga, Alvin és a Mókusok, Szükségállapot, The Silver Shine, Auróra, FISH!, Leander Kills és az AWS.

 

Egész este a technó és trance rajongóké lesz a Riska Sátor, ahol Pierre Maddox kezdi a programot DJM, Newl and Zola, Purebeat, DJ Sarkady, Monkeyneck, DJ Budai, Belocca, Jackwell, Dj Szecsei társaságában. A Hell Aréna színpadán lép majd fel a nyitó napon Sander Van Doorn. VASCO, The Biebers, New Level Empire, Roberto Rios x Dan Spars, Sterbinszky and Walston, Minimyst, Spoon 21, Drop The Cheese, Yamina and Süly, DJ Dominique, Carbonfools, Soulwave, Cloud 9+, Chris Lawyer, Edo Denova fokozza majd tovább a hangulatot. A két elektronikus zenei helyszín lineup-ját Vasco állította össze, aki Sterbinszkyvel együtt jegyzi a 2017. évi fesztiválhimnuszt is. A dal, illetve a klip bemutatójára is a sajtótájékoztatón került sor.

Az Eklektika Sziget fellépői: Kory, Szüret Utcza, Dorombal, Kócos Cirkusz, Maszkura és a Tücsökraj, Ordiman, Varázsszakáll, Ferenczi György és a Rackajam, colorStar, Vodi, Kardos Horváth János, Csángálló, Óperentzia. Ezt a lineup-ot a szervezők Bartus Babettel együtt állították össze, aki a sziget egyedi belső designjáért is felelős. A zenekarok felvezetésében a nyíregyházi Móricz Kert partnerként működött együtt a fesztivállal. A cél az volt, hogy Kelet-Magyarországon a klubéletben ritkán látható produkciók és dj-k léphessenek fel.

 

A Crossroads Stage-en feltörekvő zenekarokat is megtalálhatunk: Önkontroll, Emma Undressed, Before the Last, Dóra és a Felfedezők, Folk Fusion, Éva Presszó, Boss Mags, Sorbon Sexual, Yulius 25, Bad Habit, Sensus, Half Note City, Frogshow, Jurij, Kell! Még! 1, Szabadon, Lepillantóküllő, Periscope, Jégtörők, Keleti Front, Mystical Plants, Pán Péter, Fatal Error. A ContraStage-en pedig főként a Szabolcs-Szatmár-bereg megyei kiszenekarok kaptak helyet: Black Stage, Artézis, No Dress Code Acoustic, Ukulele Trió, Tram Buli’n, Snapsz, Tibi a hegyről, Very Take Band, Tik-Tak, Muzsik és Volkova, Mixolid Trió, Lancelot, Szextett, Tünde és Pila, Rokk Brothers, RealMen, ZHC, Moon of Soul.Érdekesség, hogy az előadók között 6 olyan feltörekvő zenekar is helyet kapott, akiket a fesztivál közönsége juttatott fel a CrossRoads színpadra. Ők a jövő azon tehetségei, akik saját anyaggal fellépve akár be is biztosíthatják maguknak a jövő évi fellépés lehetőségét.

 

A kisvárdai LeszFeszt a nagyfesztiválok sorába léphet

Idei újdonság, hogy a szervezők fesztiválbusz járatok indításával segítik a bulizni vágyókat. A tervek szerint három útvonalon, Nyíregyháza és Mátészalka irányából indulnak a buszjáratok, amelyekkel éjszaka haza is lehet majd jutni. Szintén újdonság, hogy baráti társaságok, munkatársak, cégek kedvezményesen tudnak csoportosan bérletet vásárolni. A napokban új akció is bevezetésre kerül: minden 4 jegy mellé az 5.ingyen jár!

 

 

A jövővel kapcsolatban a sajtótájékoztató résztvevői elárulták, hogy a fesztivál iránti felfokozott várakozás semmilyen kétséget sem hagyott bennünk azzal kapcsolatban, hogy jövőre is megszervezzék-e a L.E.S.Z. Feszt-et. Többek között azért is, hiszen ez a térség turisztikája és kereskedelme szempontjából is fontos.  „Továbbra is az a célunk, hogy a legjobb zenei fesztiválprogramot állítsuk össze és a határokon túl is még vonzóbbá tegyük a L.E.S.Z. Fesztet.” – árulta el végezetül Dr. Török László.

 

Kovács Tünde