Őszi virágosítás Nyíregyházán

Elkezdődött az őszi virágosítás Nyíregyházán, melynek eredményeként a tavalyi évhez képest csaknem 10 ezerrel több hagymás és kétnyári virág díszíti majd a közterületeket. A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai előreláthatóan 43500 ezer tő kétnyári virágot, és több mint 53 ezer darab hagymás növényt ültetnek el.

Az őszi munkákat gondos tervezés előzte meg, hogy a kiültetett virágok harmonizáljanak a helyszínek hangulatával. A Színház előtti ágyásokban például hangjegy alakban ültetik a virágokat, az emlékművek környezetében a nemzeti színeket, illetve a város színeit hangsúlyozzák. A virág fajtáinak megválasztásánál fontos szempont volt, hogy tél végétől késő tavaszig városszerte folyamatosan legyenek virágzó növények, és különleges formájú, mintázott ágyásokat alakítsanak ki. A papagáj, liliom, és orchidea virágú tulipánok, nárcisz, jácint, császárkorona és szellőrózsa mellett az idei évben először ültetnek vörös és fehér díszkáposztát, illetve krókuszokat.
 
Az ültetések a Hősök terén kezdődtek, ahol 14 ezer db hagymás növényt, és árvácskát ültetnek el munkatársaink. A Hősök szobránál a város színeinek megfelelően piros és kék virágok kerültek az ágyásokba. A Kossuth téren a kör alakú rasztereket a korábbi évekhez hasonló módon idén is általános iskolás gyerekek ültették be a NYÍRVV munkatársainak segítségével. Az ágyásokat sárga, narancs és kék cicabajusz árvácska és nárcisz díszíti.

Az őszi virágosítás előreláthatóan három hét alatt fejeződik be.