Több mint 80 millió forint értékű közjóléti fejlesztés Nyíregyházán

A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. – a hagyományos erdőgazdálkodás mellett – fontosnak tartja az általa kezelt valamennyi állami erdő közjóléti funkcióinak további bővítését, az erdő immateriális szolgáltató képességének javítását. 

Nyíregyházi székhelyű társaságként kiemelten kezeli a város tüdejeként számon tartott Sóstói-erdőt. Az elmúlt évek fejlesztései nyomán az erdei létesítmények magas színvonalon szolgálják az erdőjáró, pihenni, sportolni vágyó lakosság igényeit. 
 
A NYÍRERDŐ Zrt. 2013-ban és 2014-ben nagyszabású közjóléti programot valósít meg, ennek is fontos része a Nyíregyházához, illetve a Sóstói-erdőhöz kötődő fejlesztés-sorozat.
 
Az idei évben több mint 8 millió forintot fordított a társaság a városban levő játszóterek korszerűsítésére. A Tímár és a Törpe utcában, valamint Nyírszőlősön, a Kollégium utcában levő játszótereken fából készült játszóvárakat alakítottak ki, valamint új asztalokat és padokat helyeztek el. Nyíregyháza-Sóstóhegyen, az Úttörő úton egy filagóriát építettek, a Nyírjes tanyán pedig egy asztalból és padból álló garnitúra kapott helyet. 
 
Sajnos, vandálok megrongálták az erdei tanösvény elején levő Napsugár-házat és több információs táblát is tönkretettek. Ezek helyreállítását is elvégezték az erdészek. Az eddig megvalósult beruházások fenntartását, karbantartását is folyamatosan végzi a társaság. Ez 2013-ban – az erdei iskola üzemeltetésének költségeivel együtt – 15 millió forintba került.
 
A NYÍRERDŐ Zrt. fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a térség legfontosabb értékeire, ezért adta ki a Sóstói-erdő című könyvet. Az Erdők Hete programsorozat alkalmából megjelent kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy egy átfogó monográfiában foglalják össze a tudnivalókat a megyeszékhely ékkövéről. 
 
A nyíregyházi fejlesztések tovább folytatódnak 2014-ben: a NYÍRERDŐ Zrt. jövőre 73 millió forint értékű beruházást valósít meg a megyeszékhelyen. A tervek szerint Nyíregyháza-Sóstófürdőn a jelenlegi kilátó helyére egy újat épít a társaság, és a létesítmény közelében egy erdei megállóhelyet (buszmegállót) is kialakítanak. Újabb játszóterek korszerűsítésére is sor kerül, a végleges helyszínekről még nem született döntés. Összességében az erdőgazdaság két év alatt több mint 80 millió forintot fordít a nyíregyházi közjóléti fejlesztési programra. 
 
A társadalom által támasztott közjóléti igényeknek a NYÍRERDŐ Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., mint tulajdonosi joggyakorló üzletpolitikai irányelvei alapján kíván megfelelni. E területen is szeretne eleget tenni a filozófiájában megfogalmazottaknak: „Erdők jó kezekben!”