Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban

November 9-én, 10 és 15 óra között a nyíregyházi skanzenben minden a libáról szól majd! A belépésnél (amely Márton nevűeknek egy fillérjébe sem kerül) libazsíros és vöröshagymás Márton-falattal, libatepertővel és újbor-kóstolóval szolgálnak.
 
 
 
Egész nap libás fogásokat kóstolhatnak: ínyenc libabecsinált levest, sült libacombot savanyúsággal és krumplival, sült tököt, desszertnek pedig Márton prószáját. A gyógyteáról és forralt borról se feledkezzenek meg! 
 
Tervezzenek velünk akkor is, ha nem ínyencek! Számos programot kínálunk: a Művészeti Szakközépiskola növendékeiből álló Kisfigurás Táncegyüttes Márton-napi legényes bemutatójával 10 órakor indul színpadi műsorunk. Ezt követően 11 órától a Burattino Bábszínház művészei „Régen volt, mese volt” című műsorukat adják elő, míg délben Jó ebédhez kong a hordó – sport és szellemi vetélkedőre hívjuk falunk apraja-nagyját. Fél kettőkor a legszebb libát is díjazzuk. Állataikat már a bejáratnál „gágogtassák”, így biztosítva ingyenes bejövetelüket rendezvényünkre. 14 órától Ludas Matyi kalandjait a MiaManó Színház feldolgozásában fogják átélni.
 
Lúdjaik pihentetéséről is gondoskodunk. Kollégáink iránymutatásával egész nap Márton-napi lámpást kreálhatnak, betűiket lúdtollal vethetik papírra, a gúnárok pedig alapfokú (míg libuskáik már haladó) liba-hímzéssel fejleszthetik ügyességüket. Hajdú Ágota Mesekuckója minden apróság előtt nyitva áll majd, és hogy sikerül-e egy hordót összehúzni a nap végére? – Kádármesterünk bemutatójából minden kiderül. El ne mulasszák!
 
 
 
"Aki Márton-napján libát nem eszik, egész éven át éhezik!" – tartja a mondás. Ígérjük, hogy a Múzeumfaluban – még ha csak egy fél nap erejéig is, de – bűntudat nélkül torkoskodhatnak majd. Minden látogatónknak kellemes időtöltést kívánunk!
 
Programbelépők
 
Felnőtt: 800 Ft/fő
Diák, nyugdíjas: 400 Ft/fő
Nagycsaládos (2 felnőtt, 2 vagy több gyerek): 1800 Ft
+ ajándék üdvözlő falat és újbor-kóstoló látogatóinaknak, a készlet erejéig
 
 
Forrás: muzeumfalu.hu