Új munkahelyek Nyíregyházán

 A ContiTech Nyíregyházán  új kaucsukkeverő üzemet létesített. Az új termelő üzemben 25 új munkahely jött létre. A kaucsukkeverő üzem a Phoenix Légrugó Technológia Kft.-hez tartozik, amely Nyíregyházán közel 220 munkavállalóval légrugó rendszereket és kompenzátorokat (csőkötőelemeket) gyárt. 

 

 
„Az új keverőcsarnok, amely a ContiTech Compounding üzleti egységhez tartozik, megerősíti a ContiTech jelenlétét a régióban“ – mondta Dr. Peter Scholtissek, a ContiTech Compounding Technology üzleti egység igazgatója az avatáson. „Ezáltal annak az előfeltételét is megteremtjük, hogy növeljük a régióban található többi gyár termelését.“ Az új keverőcsarnok a légrugó rendszereket előállító nyíregyházi ContiTech-gyárat, makói és a romániai nagykárolyi tömlőgyártást, valamint a régióban található külső ügyfeleket látja el. A tervek szerint azoknak a külső partnereknek is fognak szállítani az új keverőcsarnokból, akik ma még a németországi Phoenix Compounding Technology vevői.
 
 
A keverő üzem épületét, amelyben  egyelőre egy keverősor került telepítésre, hat hónap alatt építették fel. A további  bővítéshez is  adott a lehetőség az új épületben. A ContiTech körülbelül 5 millió eurós befektetéssel hozta létre az új  üzemet. „Örülünk, hogy az Európai Unió és a Magyar Állam  támogatásával, valamint a MAPI Zrt. közreműködésével 25 új munkahelyet hozhattunk létre“ – mondta a fogadáson Jókay László, a Phoenix Légrugó Technológia Kft. ügyvezető igazgatója, aki az új keverőcsarnokért is felelős lesz.
 
 
A gumitermékgyártás 1962 óta honos Nyíregyházán. Az elmúlt 50 évben sok neves minőségi terméket fejlesztettek ki és állítottak elő itt. Ezekhez tartoznak a Phoenix  Légrugó Technology Kft légrugó-rendszerei. A légrugógyártás 2004 óta kapcsolódik össze a ContiTech Air Spring Systems-szel, a tehergépkocsikhoz, vezetőfülkékhez, ipari alkalmazásokhoz és kötöttpályás járművekhez való légrugó rendszerek egyik vezető gyártójával. 
 
 
Magyarországon a ContiTech összesen mintegy 2.800 főt foglalkoztat szegedi, makói és váci gyárában. Anyavállalata, a Continental budapesti és veszprémi gyárában, valamint budaörsi értékesítési egységében összesen 3.100 főnek ad munkát.
 
 
Az ünnepélyes átadás során, Heinz-Gerhard Wente, a ContiTech Divízió elnöke, Hannes Friedrichsen, a ContiTech Air Spring Systems üzleti egység igazgatója, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Kósa Tímea alpolgármester asszony is jelen volt.
 
 
A Continental 2011-ben 30,5 milliárd eurós forgalmat bonyolított, és a világ legnagyobb autóipari beszállítói közé tartozik. Kínálatával, melyben megtalálhatók fékrendszerek, alváz- és futómű-rendszerek és alkatrészek, műszerek, infotainment megoldások, gépjármű-elektronika, gumiabroncsok és műszaki elasztomer termékek, a Continental hozzájárul vezetés biztonságának növeléséhez és a globális klímaváltozás hatásainak a csökkentéséhez. Emellett a Continental szakértelme a járművek közötti kommunikációs rendszerekre is kiterjed. A Continental jelenleg a világ 46 országában mintegy 170 000 főt foglalkoztat.
 
 
A ContiTech divízió  a műszaki elasztomer termékkel a nemzetközi piacvezetők közé  tartozik, és a műanyag-technológia szakértője. Funkcionális alkatrészeket, komponenseket és rendszerek fejleszt és gyárt az autóipar és más jelentős iparágak részére. A ContiTech összesen körülbelül 29.000 munkavállalót foglalkoztat, és 2011-ben mintegy 3,6 milliárd eurós forgalmat ért el.