Szilveszter 2012 Nyíregyházán

Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzata nevében szeretettel meghívjuk a város lakóit Szilveszter éjszakáján egy közös óévbúcsúztatásra, a Kossuth térre, hogy tűzijátékkal és utcabállal köszöntsük együtt a 2013-as évet.

 

 

 
Este 10-től Hajnal Guszti zenél, éjfél tájban meghallgathatjuk dr.Kovács Ferenc,Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármesterének beszédét.
 
12 órakor a városi tűzijátékot csodálhatjuk meg, majd a Mentha projekt zenél egészen hajnali 2-ig.
 
 
 
 
Szilveszteri állatbarát tanácsok
 
 
 
A tűzijáték és petárdák által okozott fény- és hanghatások minden évben rengeteg kutya, és macska ijedtségét, szökését okozzák. Az ilyenkor megszökött kutyák az utcán kóborolhatnak sokáig (közben baleset is érheti őket), majd valószínűleg menhelyre kerülnek, de sajnos az is előfordulhat, hogy soha többé nem találják meg őket.
 
Ideje tehát felkészülni az év utolsó napjára, és a legtöbb kedvenc számára nem éppen kellemes ünneplésre. Az állatokat ebben az időszakban nyugtassák, és ne hagyják magukra, valamint ha tehetik, zárt helyen (lakásban, garázsban) tartsák őket, hogy ne tudjanak megszökni. Érdemes megvizsgálni a kerítést is, hogy van-e rajta olyan nagyobb rés, ahol esetleg kiférhet menekülés közben. Sok eb számára nem akadály a magas kerítés sem ebben az időszakban, ezért lényeges, hogy jól zárható helyre rendezzünk be neki meleg, biztonságos vackot.
 
Az állatkáinkat mindenképpen lássuk el olyan nyakörvvel, bilétával, mely a következőket tartalmazza: név, cím, telefonszám, mert ha kedvencünk elszökik, akkor ezek az apróságok sokat segíthetnek a hazajuttatásában.
 
A lakásban tartottak utolsó sétáját érdemes a várható  zajoknál hamarabb letudni, de már ekkor is csak és kizárólag pórázon, nehogy egy-egy korai petárdától is megijedjenek!
 
 
 
A szilveszteri nyugalomról gyógyszeres segítséggel is gondoskodhatnak. Fontos, hogy emberi nyugtatókat ne használjon kutyája, macskája megnyugtatására, mert ez akár végzetes következményekkel is járhat! A kereskedelmi forgalomban több olyan, kifejezetten állatok számára készült nyugtató is kapható, amelyet ilyenkor felhasználhatnak(pl. Serene-um cseppek, tabletták, D.A.P. készítmények, Zylkéne tabletta, és a vényköteles Sedalin gél.. !
 
 
Ha kutyája, macskája mégis eltűnne Szilveszter éjjel, akkor az Állatbarát Alapítványnál,  a gyepmesteri telepen, a PCAS Segélyegyesületnél, a Kishercegnél, és az állatorvosoknál érdeklődhet arról, hogy tudnak-e esetleg valamit róla, nem vitte-e be valaki, nem érkezett-e hasonló típusú kutyáról bejelentés?!
 
Ha mégis ellógott a négylábú kedvenc, kérjük e-mail címünkre (allatbarat@allatbarat.com) küldjenek a csellengő, kóborló cicáról, kutyáról fényképet, hogy honnan és mikor tűnt el, van-e valamilyen különleges ismertetőjele, valamint egy telefonos elérhetőséget! A bejelentéseket meghirdetjük!