Vendégelégedettség-kutatás Nyíregyházán

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. megbízta a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karát, hogy a Nyírségi Turistavarázs ÉAOP-2.1.3.-2009 – 0003 pályázata keretében végezzen vendégelégedettség-kutatást Nyíregyházán. Az egy évig tartó kutatást Dr. Könyves Erika vezette, munkájukat a nyíregyházi turisztikai szolgáltatók segítették.

 

 
Nagymintás primerkutatás készült, hiszen 1122 fő Nyíregyházán tartózkodó vendég véleménye került feldolgozásra, amelynek 88%-a magyar, 12%-a pedig külföldről érkezett.
 
A válaszadók életkorát és iskolai végzettségét vizsgálva megállapítható, hogy Nyíregyháza célcsoportja a fiatalos, jól képzett, leginkább alkalmazotti státuszú látogató, hiszen a látogatók közel 60%-a a 20-40 év közötti korcsoportból került ki. Sokan érkeztek Budapestről és szintén jelentős volt a Kelet-Magyarország nagyobb városaiból érkezők aránya is. Külföldről a szomszédos országokból érkezettek domináltak, de Angliából, Olaszországból érkezett turisták véleménye is feldolgozásra került.
 
A válaszadók Nyíregyházára leginkább a barátok, ismerősök ajánlása, véleménye alapján, valamint az internetről szerzett információk alapján jutottak el. A magyar vendégek 42%-a egynapos látogató volt, 14%-uk 1 éjszakát, 34%-uk 2-4 éjszakát töltött Nyíregyházán. A külföldi vendégek esetében a hosszabb tartózkodási időt (5 vagy annál több éjszaka) töltő vendégek aránya 26% volt.
 
A turisták leginkább pihenés, üdülés céljából érkeztek Nyíregyházára, a vendégek kb. harmada. A hazai turisták esetében a barát- és rokonlátogatás valamint a kulturális célú utazások a jelentősek. A külföldi turisták a pihenés, üdülés mellett az egészségturisztikai szolgáltatások iránt érdeklődnek leginkább. A felmérés alapján megállapítható, hogy utazási célként az Állatpark is megjelenik, jelentős számú egynapos utazásokat generál, Nyíregyháza emblematikus attrakciója a külföldiek körében is ismert. A turisták a háromcsillagos szálloda és a panzió szállástípust preferálják.
A magyar turisták a város megközelíthetőségével a legelégedettebbek (az 5 fokozatú skálán 4,26), a külföldi turisták pedig a helyiek vendégszeretetét értékelték legjobbra (4,36). A turisták legkevésbé elégedettek a szolgáltatások ár-érték arányával (3,45), valamint a városi tömegközlekedéssel (3,69).
 
A látogatók Nyíregyházáról  összességében pozitív élményekkel távoztak, hiszen a magyar válaszadók 71%-a azt kapta Nyíregyházától amit várt, és 25%-uk pedig jobbat kapott mint várt, csupán 4%-uk volt csalódott. A külföldi látogatók esetében is megállapítható, hogy az elvárásaiknak megfelelt Nyíregyháza turisztikai desztináció. Ezeket a pozitív élményeket látjuk abban is, hogy a válaszadók 68%-a (magyar), ill. 72%-a (külföldi) tervezi, hogy visszatér Nyíregyházára.