Eltorzult világunk

Vér  és lelki sötétség címmel Szikora Klaudia festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás 2012. október 29-én, mely egy hónapon keresztül ingyenesen látogatható a Mustárházban (Nyíregyháza, Szent István utca 20.). Az alkotó és az ifjúsági ház dolgozói szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt hétköznap munkaidőben (10 órától 18 óráig) a Mustárház társalgójába.

 

 
 
A nyíregyházi festőnek a művészethez, pontosabban a rajzoláshoz való vonzódása nem átlagos időben és módon kezdődött, mivel gyermekkorában nem volt hajlandó még a ceruzát sem a kezébe venni. Az általános iskolában és a gimnáziumban külső hatásra tagja lett a diákokat foglalkoztató művészeti köröknek és részt vett minden ehhez hasonló tevékenységben.
 
 
 
Pár évvel ezelőtt egy lelki válságból nagy nehezen kilábalva, egyik reggel azzal a gondolattal ébredt, hogy festeni akar. Beszerzett minden fontosabb kelléket, és ezek után sorra születtek kezei alatt az olajfestmények. Mára már valódi kikapcsolódás számára a grafikák készítése.
 
 
 
„A művészetemmel mindig csak annyit szeretnék közvetíteni az emberek felé, amit jártamban-keltemben látok a világban. Mindennapi történéseket, amik megdöbbentenek, vagy éppen melengetik a lelkemet. Ennyit és nem többet. Jelenlegi kiállításom anyagával a mai világ eltorzulására próbáltam fektetni a hangsúlyt. Ami fontos, hogy nem akartam elborzasztani, csak az emberek szemét óhajtottam kissé felnyitni. Bízom benne, hogy ez sikerült.” - Szikora Klaudia