Vidor Fesztivál 2012 - vasárnapi program

Augusztus 26-án, vasárnap este is a felhőtlen szórakozásé a főszerep. A Kossuth téren zenekar és film várja a közönséget, a Móricz színházban pedig ismét 2 új darabbal ismerkedhetnek meg.

 

KOSSUTH TÉR

 
KONCERT 19:00 INGYENES!
 
HERCZKU ÁGNES ÉS ZENEKARA
 
A többszörös eMeRTon és Fonogram-díjas népdalénekesnő így vall Tüzet viszek című új szólólemezéről: „Ez a lemez nem szép népdalok szép tablója, közölni akarok minden hangjával valamit, túl a fülbemászó dallamok szépségén. A cím összetett szimbólum. A tűz, jelenti itt az eltűnőben lévő paraszti hagyomány képviselőinek kultúráját, tudását, szellemi, emberi értékeit, az őket felvételeken megőrző és továbbadó kutatók elhivatottságát és a magyar népzene iránti szerelmét, valamint az ebből a kincsből táplálkozó zenészek és alkotók műveinek elemi erejét és inspirációját. Én úgy éltetem tovább ezt a tüzet, ahogy ezt a maguk természetességével a régiek is tették: erős gyökerekből táplálkozva – nyitottan az újra.”
 
 
 
FILMVETÍTÉS 20:30 INGYENES!
 
A TANÚ 50 ÉV LEGENDÁS SIKEREI
Magyar filmszatíra, 1969
Rendező: Bacsó Péter
Főszereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Monori Lili, Both Béla, Rátonyi Róbert
 
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta a vészterhes éveket. Most a személyi kultusz idején, gátőrként lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, jelenleg miniszter. Épp ő buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásokba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit.…
 
 
 
 
SZÍNHÁZ
 
Nagyszínpad:
 
 Augusztus 26. vasárnap 19:00
Madách Színház, Budapest – Neil Simon: Furcsa pár
Rendező: Márton András
Főszereplők: Gálvölgyi János, Szervét Tibor, Laklóth Aladár
 
Krúdy Kamara:
 
 Augusztus 26. vasárnap 18:00 és 22:00
Gólem Színház, Budapest – Vinnai András: Lefitymálva
Rendező: Borgula András
Főszereplők: Lukáts Andor, Nagy Mari, Bánki Gergely