Kállai Kettős Tájtermék bemutató

Nagykálló Város Önkormányzata és a Kállai Kettős Közalapítvány országosan is egyedülálló programot indít: hazai tájtermékeket saját márkanévvel visz piacra. A közalapítvány az önkormányzattól külterületi termőföldeket vásárolt. Az elsődleges cél az volt, hogy az itt termelt áruk piacra jussanak. Már az induláskor látszott, hogy a feladat bővíthető: más termelők termékeinek piacra jutását lehet segíteni kapcsolatépítéssel és egységes marketing stratégiával.

 

A rendszer így több elemet tartalmaz: a volt önkormányzati területeken folyamatosan folyik majd állattenyésztés és zöldségtermesztés, miközben összeszerveződik egy termelői közösség, amely egy márkanév alatt közös értékesítésre vállalkozik. Az élelmiszereket márkázzák, és a márkanév tudatos marketing tevékenységgel épül az eladhatóság és a piaci szerepnövelés érdekében. Az induláshoz a közalapítvány felhasználta a Magyar Tájtermék Egyesület vonatkozó ajánlásait, és hozzálátott a helyi termelők felkutatásához, hogy első lépésben a nyíregyházi piacra, aztán a későbbiekben egyéb piacokat is megtalálva koordinálja az értékesítést. Az eredmény egy költséghatékony piacra jutás: az együttműködés a szállítás és értékesítés területén eredményez jelentős költség csökkenést amellett, hogy az egységes márkamegjelölés is segíti a termékek ismertségét. 
 
Az első tapasztalatok már jelzik a projekt nehézségeit is: Nagykállóban és környékén egyre kevesebb termékkel foglalkoznak már őstermelői szinten, pedig a hatékony együttműködés feltétele az, hogy a termékek azonos minőségben és hosszú távon biztosítsanak stabil termékalapot. Már kirajzolódik a továbblépés is: a közalapítvány tudatformáló, integrátori feladata lesz, hogy megtalálja azt a munkaerőt, akik rendelkeznek megfelelő tudással, felkészültséggel, de piacra jutási lehetőségük valamiért korlátozott. Számukra olyan gazdafórumokat szerveznek, ahol bemutathatják a termékeiket, megállapodhatnak a piacra jutás feltételeiben. 
 
A minősítési rendszer kidolgozása most folyik: első lépésként a termékalap kiépítését kell megvalósítani, elsősorban Nagykálló és térsége őstermelőinek tájtermékként megjeleníthető áruiból. A termékpaletta kialakulásával a minősítési rendszer is véglegesíthető majd. A Kállai Kettős Közalapítvány hosszú távú célja a nagykállói kistáj termelői között olyan hálózat kialakítása, amely amellett, hogy növeli az őstermelők gazdasági esélyeit, minőségi magyar terméket juttat a piacra a fogyasztói igények széleskörű kielégítésével. 
 
Nagykálló Város Sajtószolgálata