Hegy' Hotel és Vízi Tanösvény készül Tokajban

2011. június 30-án lerakták a Hegyalja Fesztivál területén összesen 1,1 milliárd forintból a Tisza kemping egy részén épülő 150 fős, háromcsillagos Hegy’ szálloda, valamint a fesztiválterületet körbejáró Nagy-Morotva Vízi Tanösvény alapkövét.

A fejlesztésekkel összhangban idén a fesztiválterületen belül működő Hegyalja kemping befogadóképessége 1000 sátorhellyel nő. A kibővített kempinget, valamint a fesztivál idei új helyszíneit, köztük az MR2 Furmint Klubot, valamint a Slayer, a Scooter, a Mastodon, a Kosheen és a Ladytron tokaji fellépésének helyszíneit a hivatalos helyszínbejáráson mutatták be a szervezők.

A fesztiválozók facebookon leadott szavazati alapján az első, 12 évvel ezelőtti Hegyalja plakát került az alapkőben elhelyezett időkapszulába. Emellett a Hegy’ rajongó Motörhead legenda, Lemmy dedikált pengetője, az első fesztivál belépői 2000-ből, valamint egy fesztivál-beszámolót tartalmazó rakamazi lap kap helyet az örökkévalóságnak megőrzött Hegy’ ereklyék között.

A 2012-ben nyíló, összesen 500 millió forintos beruházásból épülő, wellness részleggel is felszerelt szálloda a hegyaljásoknak a sátorozás mellett olyan szállásalternatívát kínál, amilyet egyetlen más magyarországi fesztivál közönsége sem élvezhet. A Holt-Tisza állat- és növényvilágát bemutató, 660 millió forintból épülő tanösvény pedig egyedülálló zöld programelem lesz az évről-évre mintegy 80 ezer fesztiválozót vonzó Hegyalja Fesztivál kínálatában. A vadregényes Nagy-Morotva tóként ismert Tisza-holtágon futó 7 állomásos vízi tanösvény 10 új munkahelyet is teremt. A holtágat végigjáró, elektromos meghajtású negyven- és húszszemélyes sétahajók fogadóállomását a Hegyalja területén alakítják ki.

 

„Rakamaz és a Hegyalja Fesztivál hosszú távra tervez együtt. A két fejlesztéstől azt
reméljük, hogy jelentősen növelik majd a városban eltöltött vendégéjszakák számát,
és emellett a fesztiválozók nyaralását is még különlegesebbé teszi” – fogalmazott
Farkas Ernő, Rakamaz város polgármestere.

 

 

ZÖLD FESZTIVÁLTÓL A NAGY TEKNŐSBÉKÁIG

A fesztiválterületet körbefutó 2,2 kilométeres vízi tanösvény a Nagy Teknősbékaháznak nevezett, egész évben nyitva tartó látogató- és kiállítóközponttól indul, és öt, a Holt-Tisza és vidékének jellegzetes növény- és állatvilágát bemutató megállóhely érintésével a Kis Teknősbékaháznál ér véget. A fedett előterű, kilátóterasszal rendelkező Nagy Teknősbékaház összesen mintegy 1200 négyzetméteren interaktív kiállítással fogadja majd a fesztivál ideje alatt, előtt és után érkező látogatókat. Az új épület egyúttal a fesztivál beléptető csarnokaként is működik. A több mint 250 négyzetméteres Kis Teknősbékaház pedig a helyi állatvilágot bemutató oktató és ismeretterjesztő épület lesz.

A Kis Teknősbékaház mellett készül el a tanösvény Állatsimogató megállója, amely a fesztiválozóknak, és a Hegyalján túl családostul érkező látogatóknak egyaránt tartogat természetközeli élményeket. A vízi tanösvény Halászkunyhó megállóját a csónakút mentén egy kis szigeten építik fel. A hegyaljásoknak idén még Nathan Flutebox Lee mutatja meg, hogyan fújja egy igazi fuvolás beatboxos, jövőre a vízi tanösvény Sulymos-tavi megállójánál felépített madármegfigyelő sátorban pedig – feltéve, hogy csendben maradnak – azt is megtudják, hogyan szól valami hasonló madártorokból. Akinek ma még semmit nem mond a bókoló sás, a réti füzvény vagy
a sovány csenkesz, 2012-ben a Tisza-mente növényvilágát bemutató Görbe-ér menti megállónál ezek a szavak annak számára is értelmet nyernek. A tanösvény látogatói az út során őshonos magyar állatokkal is találkoznak, majd a Nagy-Morotva kanyarrészén tervezett megállóhelyen azt is megfigyelhetik, hogyan is versengenek az élettérért a nádak, hínárok és a Holt-Tisza egyik legjellegzetesebb növénye, a fehér tündérrózsa.

 

 

ÚJ HELYSZÍNEK, ÚJÍTÁSOK A 12. HEGYALJÁN

A fejlesztésekkel összehangolva idén a korábbi évekhez képest előbb, már kedden megnyitják a szervezők a fesztiválterületen belül lévő Hegyalja kempinget. Az 1000 sátorhellyel megnövelt területen azoknak is lesz esélyük, hogy árnyékos sátorhelyet találjanak, akik szerdán vagy csütörtökön érkeznek a rakamaz-tokaji négynapos bulira. A megnövelt befogadóképességű Hegyalja kemping mellett a helyszínbejárás résztvevői megismerhették a régi és új színpadokat, valamint azok programjairól is részletes információt kaptak.

„Az idei Hegyalja a kilenc zenei színpaddal, a sport, civil és színházi helyszínekkel együtt összesen több mint 40 programhelyszínen indul július 13-án. Az újítások között az egyik legfontosabb az akusztikai zajcsillapítás lesz, amelyet a hangsugárzók speciális elrendezésével érünk el. Ezzel is azt biztosítjuk, hogy a színpadok ne szólhassanak rá egymásra, és kifelé, a városban pedig kevésbé hallatszanak a koncertek. A fesztiválra járók általános véleménye szerint is kiemelkedően jó Hegyalja-hangminőség ezzel együtt természetesen idén sem változik” – fogalmazott Bukovinszky Béla. A Hegyalja Fesztivál főszervezője a helyszínbejáráson az új színpadokról is beszélt.

A fesztivál egyik új helyszíne az MR2 Furmint Klub lesz, ahol a világzene, a pörgős etnó, a Csík Zenekar, a Kerekes Band, Ferenczi György és a Rackajam, Mitsoura, a Kistehén, a Djabe mellett Lévai Balázs Dob+Basszus Live produkciója és Veiszer Alinda élő interjúi, elméleti és gyakorlati borászat, csinos tokaji borász lányok, Hegy’ gourmet is segít az érzékek kiélesítésében. Itt mutatják be a fesztivál hivatalos italát, a Tokaji Hegy’ Furmintot is.

Nagyszínpadból idén kettő is lesz Tokajban. A Hegy’ színpadra különleges produkcióval készül a Scooter, nagykoncerttel először érkezik Magyarországra a Grammy-díjra is jelölt Mastodon, itt lesz a nagy visszatérő, a Guano Apes, és a Slayer, amely négy olyan számot is hoz a Hegyaljára, amelyet először a tokaji bulin játszik el a legendás californiai thrash négyes. A szombat este elektropoppal és a Ladytronnal indul a Hegy’ nagyszínpadon, majd a 30Y kizárólag a Hegyaljára komponált koncertjével és vetítésével folytatódik és a Kosheen-nal zárul.

A Pepsi nagyszínpadon is nagyon erős az idei mezőny. Az Airbourne srácok mellett, a Parway Drive, a Heaven Shall Burn, valamint a magyar Dalriada és a finn Korpiklani közös produkciója lesz egészen különleges Hegy’ élmény.

A Borsodi Malátabárban Nathan Flutebox Lee mutatja meg, milyen egy műfajteremtő fuvola-beatboxos koncertje, itt lesz a BBC-n saját műsorral jelentkező electro hip- hop csapat a Foreign Beggars, a tech-funk stílus megteremtője, az Elite Force, és a néhány év pihenő után először a Hegyalján fellépő Fresh Fabrik.

Ahogy az elmúlt három évben, idén is a fesztivál városi programhelyszíneként működik majd a Paulay Ede Színház, ahol több más program mellett a fesztiváltörténelemben először Hegyalja Kabaréklub címmel élő rádiókabaré- felvételen vehetnek részt a Tokajba érkezők Mogács doktorral, Szomszédnéniékkel, Felmérivel és még sok más hivatásos nevettetővel.

 

JEGYEK, FELLÉPŐK, BŐVEBB INFÓ:

http://hegyaljafesztival.hu/index2011.php?page=39

http://hegyaljafesztival.hu

https://www.facebook.com/hegyaljafesztival