Esküt tettek a bírósági ülnökök Nyíregyházán

NyíregyházaAz esküt tett ülnökök az igazságszolgáltatási rendszer részesei lettek, akiket ugyanazon jogok és kötelezettségek illetnek meg, illetve terhelnek, mint a hivatásos bírákat. 

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza MJV polgármesterétől vehette át megbízólevelét az a 60 nyíregyházi polgár, akiket jelölési eljárás után választottak bírósági ülnöknek.  

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 46. § (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák, ülnökök is részt vesznek az ítélkezésben. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, április 28-i ülésén határozott az ülnökök személyéről. 81/2011. (IV.28.).

Legutóbb 2007-ben került sor ülnökválasztásra, akiknek megbízatása rövidesen lejár. Az újraválasztott és újonnan választott ülnököknek – elődeikhez hasonlóan – négy éves időtartamra szól megbízatásuk.

A most megválasztottak között van az a 30 pedagógus ülnök is, akik fiatalkorúak büntetőügyeiben fognak eljárni a városi bíróságon. Illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 4 ülnöke, és a Munkaügyi Bíróság 6 ülnöke, valamint a Nyíregyházi Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat által választott egy fő ülnök is. 

Az ülnököket a polgármester úr mellett, Dr. Nyakó Zsuzsanna a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, Dr. Mányik István a Nyíregyházi Városi Bíróság elnöke és Dr. Jászai Julianna a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság elnöke is köszöntötte.