Újabb akció az áramlopások ellen Kemecsén

rendőrségAz áramlopások felderítésére tartott szombaton közös ellenőrzést az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és a Nyíregyházi Rendőrkapitányság kemecsei őrse. Illegális bekötések miatt összesen tizenöt személyt állítottak elő Kemecséről, Vasmegyerről és Beszterecről.

Nyolc esetben a vizsgálat adatai szerint a lopással okozott kár nem érte el a húszezer forintot, így szabálysértési eljárás indult, a feltételezett elkövetőket hétfői bíróság elé állításukig őrizetbe vették. A tulajdon elleni szabálysértés legfeljebb hatvan nap elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Hét személy esetében a kárérték ennél nagyobb volt, ezért lopás vétsége miatt büntetőeljárás indult. A gyanúsítottak egyelőre szabadlábon védekezhetnek, esetükben a büntetési tétel két évig terjedő szabadságvesztés.

Az utcai vezetékre illegálisan rákötött kábelek folyamatos életveszélyt jelentenek az elkövető környezetében, valamint rontják a rendesen fizető ügyfelek által elérhető szolgáltatás minőségét is, ezért a rendőrség és a szolgáltató rendszeresen végez hasonló ellenőrzéseket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.