Késsel fenyegetőzött a mátészalkai gyermekvédelmi intézet lakója

Késsel fenyegetőzött a mátészalkai gyermekvédelmi intézet lakója A fiatalkorú akkor kezdett tombolni, amikor hosszas ébresztgetés után - kábultsága miatt - orvoshoz akarták vinni.

Kedden délután a mátészalkai Gyermekvédelmi Központ dolgozói sikertelenül próbáltak felébreszteni egy gyereket, aki tanítási időben a szobájában aludt. A fiú nagy nehezen magához tért, de amikor szembesült vele, hogy kórházba akarják vinni, őrjöngeni kezdett. Kézzel betört egy ablakot, majd felkapott egy felkapott késsel fenyegetőzött. A dolgozók el tudták tőle venni a szúróeszközt, mire ő egy másikat kapott fel a nevelői szobában, végül ismét lefegyverezték.

A 15 éves kamaszt a Mátészalkai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vette. Az intézet egyik dolgozója az őt ért fenyegetés miatt is magánindítvánnyal élt vele szemben.

Az intézmény munkatársainak elmondása szerint az agresszív fiú félelemben tartja a többi gyereket, és a nevelőket is többször fenyegette már, jelenleg két büntetőeljárás folyik ellene. Azt, hogy mitől volt kábult, majd milyen szer hatása alatt kezdett tombolni a gyanúsított, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Saját elmondása szerint egy haverjától kapott gyógyszert, valószínűleg nyugtatót vett be a fiatalkorú.