Már igényelhető az új Széchenyi Kártya

 2010. augusztus elsejétől igényelhetik a kis- és középvállalkozók – amennyiben minden szükséges feltételnek megfelelnek – a Széchenyi Forgóeszköz Hitelt, melynek futamideje 12-36 hónap, és akár a 25 millió forint összeget is elérheti.

 

A vállalkozások körében igen kedvelt Széchenyi Kártya sikeres működésére alapozva, azt továbbfejlesztve újabb lehetőséget kapnak a vállalkozók forgóeszközre fordítható hitelkeret igénylésére. Az államilag támogatott hitel a vállalkozások tevékenységéhez szükséges forgóeszköz, számlával igazolt beszerzésének finanszírozására szolgál. Az új hitel segítségével a vállalkozások optimális hitelportfolióját alakíthatják ki, hiszen a korábbi Széchenyi Kártyával kombinálható pénzügyi lehetőségre tesznek ezzel szert, így akár 50 milliós keretösszeg is rendelkezésre állhat, amennyiben a vállalkozás előző évi gazdasági adatai megfelelőek. A programban a már jól ismert bankok állnak, melyek a Széchenyi Kártya nyolcéves működése alatt biztosították a forrást a vállalkozások számára.
 
A hitelt igénybe veheti minden olyan vállalkozás, melynek nincs lejárt köztartozása, nem áll csőd vagy felszámolási eljárás alatt, és nem végez olyan tevékenységet, mely kizáró tényező (pl.: fegyver- lőszergyártás, szerencsejáték, mezőgazdasági tevékenység). A hitelbírálatot megkönnyíti, hogy a korábbi konstrukcióhoz hasonlóan most is előszűrést végeznek a kamarai ügyintézők, így a vállalkozó már az igénylés beadásakor tájékozódhat a várható hitel összegéről. A Széchenyi Kártya 2002. óta való működése igazolta az alapítók elvárásait, az alapos előszűrésnek köszönhetően országosan alig 5% a vissza nem fizetők aránya, mely megyénkben még ennél is alacsonyabb.
 
Várhatóan év végén, és jövő év elején újabb hitellehetőségekkel bővül a Széchenyi Kártya, melynek eredményeként a vállalkozások nemcsak likviditási gondjai, hanem a napi működés finanszírozása is könnyebbé válik.