Erdők Hete rendezvények Nyíregyházán

Erdők Hete rendezvények NyíregyházánAz erdő és az ember harmóniája – ez volt a mottója a XIII. Erdők Hete rendezvénysorozatnak. A ragyogó időben sok nyíregyházi és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei család választotta a hosszú hétvége utolsó napján a Sóstói erdőt, ahol a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének rendezvénye várta az érdeklődőket.

A nyíregyházi főprogramot másodjára már az égiek is kegyeikbe fogadták – az eredetileg tervezett időpontban ugyanis az időjárás miatt el kellett halasztani a Családi napot. Több mint százan döntöttek úgy, hogy sportcipőt húzva részt vesznek a hagyományteremtőnek szánt erdei futóversenyen. Egész családok is rajthoz álltak, a legtöbb diák pedig a nyíregyházi Bem József iskolából teljesítette a 2,1 kilométeres távot, ezért az intézmény százezer forint értékű fásítási ajándékot kap az erdőgazdaságtól – ismertette Tölgyfa Gábor, erdészeti igazgató.

 

Erdők Hete rendezvények Nyíregyházán

 

Elsősorban a gyerekek számára voltak emlékezetesek a kézműves programok: akadtak, akik sípot faragtak maguknak, de sokan rajzoltak vagy bábukat készítettek erdei termésekből. A nap folyamán mindenkinek alkalma nyílt arra, hogy alaposan megismerje az erdészek munkáját, még „makkültetés-túrán” is részt lehetett venni. Ezen kívül madárgyűrűzés, évgyűrűszámlálás, vadászati trófea-bemutató, és lovaskocsizás várta a kicsiket és a nagyokat. A programot néptánccsoportok és népdalénekesek előadásai színesítették. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy senki ne maradjon éhes: az erdészet munkatársai igazi különlegességet, gúthi dámszarvas pörköltet készítettek ebédre.

 

Erdők Hete rendezvények Nyíregyházán

 

Nem ez volt az egyetlen nyíregyházi rendezvény az Erdők Hetén. Az elmúlt hétvégén a „Nyitott Erdészet” elnevezésű programon egy túrára hívták az erdőbe a családokat. A hűvös, borongós időjárás ellenére szép számmal gyűltek össze a természet szerelmesei, hogy rácsodálkozzanak az ősz színeire, megismerjék az ilyenkor érő terméseket, az erdőben fészkelő madarakat. A túrát a Nyíregyházi Erdészet valamint a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola erdészei, oktatói szervezték és vezették, megismertetve a résztvevőkkel az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem fontosságát is.

 

Erdők Hete rendezvények Nyíregyházán

 

Két nappal később erdőismereti akadályverseny helyszíne volt a Sóstói erdő. A felső-tagozatos általános iskolás tanulók részére meghirdetett viadalon négy fős csoportok mérték össze tudásukat: a részvétel feltétele egy eredményesen kitöltött feladatlap volt, amelyben erdőismereti tudásukról adtak számot a fiatalok. Kilenc csoportban 36 gyerek küzdött lelkesen az elméleti és ügyességi akadályokon, melynek minden feladata az erdőismerethez, az erdőgazdálkodáshoz, és a természet szeretetéhez kapcsolódott. Az első három helyezett csoportot értékes tárgyakkal ajándékozta meg a Nyíregyházi Erdészet Pál Miklós Oktatási Központja, de minden résztvevő kapott kisebb ajándékot, és gazdagabb lett egy friss levegőn eltöltött kellemes délutánnal.

 

Erdők Hete rendezvények Nyíregyházán

 

Az erdőről, a fákról szóló népdalokkal nevezhettek a nyíregyházi középiskolások és főiskolások a hét közepén arra a versenyre, amelyet a Pál Miklós Oktatási Központ szervezett a szabolcsi megyeszékhelyen. A megmérettetésen több mint egytucatnyian vettek részt, mindenkinek két dalt kellett előadnia a szakmai zsűri előtt. A legjobbak nemcsak értékes díjjal gazdagodtak, de bemutathatták tudásukat a Családi nap résztvevői előtt is.