Születésnapi program a Sóstói Múzeumfaluban

Születésnapi program a Sóstói Múzeumfaluban A megnyitásának 30. évfordulóját idén ünneplő Sóstói Múzeumfalu egész napos programmal várja a látogatókat. Október 10-én (szombaton) kézművesek bemutatói és foglalkozásai invitálják a gyerekeket és felnőtteket. Emellett kóstolók, gyermekjátékok, és előadások is lesznek. A rendezvény ingyenes.

Ki lehet próbálni a fazekas, kerékgyártó, kádár, cipész, kovács és mézeskalácsos mesterségek fortélyait, meg lehet kóstolni az anarcsi kemencében sült kenyérlángost vagy ismerkedni lehet a hagyományos gyermekjátékokkal.

A délelőtt folyamán kerül sor a 30 éves múzeumfaluról szóló konferencia előadásaira, melyekre a szakembereken kívül szívesen látjuk a laikus érdeklődőket is.

 

Bár ilyesfajta jubileumok során az ünnepeltnek szoktak ajándékot vinni, most mi ajándékozzuk meg a hozzánk érkezőket azzal, hogy ingyenes belépést teszünk lehetővé kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és nyugdíjasoknak egyaránt.