A Vidor Fesztiválon is kampányolnak A „Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.”

A Vidor Fesztiválon is kampányolnak A „Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” Az Európai Bizottság Munkaügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Igazgatósága által útjára indított „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” elnevezésű figyelemfelkeltő kampány is részt vesz a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.

 Az augusztus 29. és szeptember 5. között megrendezésre kerülő világzenei eseményen a nyíregyházi Esélyek Házával közösen felállított Civil Sátorban minden nap délután kettő és este nyolc óra között számos, az esélyegyenlőséggel kapcsolatos program várja a látogatókat.

 

Vidor Fesztivál - Nyíregyháza

 

A fesztivál időtartama alatt az érdeklődők megismerkedhetnek a hátrányos megkülönböztetés területeivel. A helyi civil szervezetek segítségével minden nap más téma áll a középpontban, mint például a hátrányos helyzetű térségben élők, a mozgássérültek, a látás- és hallássérültek, az idősek illetve az etnikai kisebbségek.

Az egyes napok programját a Civil Sátor előtt elhelyezett plakáton találhatják meg az érdeklődők.

 

A Vidor Fesztiválon is kampányolnak A „Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.”

 

A nyíregyházi Esélyek Házát 2004-ben alapították. Feladatai közé tartozik többek között az információszolgáltatás, jogi tanácsadás, pályázatfigyelés, pályázati tanácsadás és panaszközvetítés.

 

A helyi tanácsadó szervezet és az Európai Bizottság által szervezett információs kampány az idei Vidor Fesztiválon is szeretné népszerűsíteni a sokszínűség előnyeit, és felhívni arra a figyelmet, hogy mit tehetnek azok, akiket valamilyen hátrányos megkülönböztetés ért. A hét napos programsorozat során minden nap olyan helyi civil szervezetek mutatkoznak be, amelyek azon csoportokat képviselik, amelyek leginkább ki vannak téve a hátrányos megkülönböztetés veszélyének.

Így a látogatók megismerkedhetnek többek közt a hátrányos helyzetű térségekben élők mindennapjaival, az látás- és hallássérültek, a mozgáskorlátozottak, az idősek illetve a kisebbségek életével. Eközben olyan látványos programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt, mint például veteránautó kiállítás; rendőrségi, tűzoltósági és katasztrófavédelmi bemutató vagy ingyenes vércukor-mérés.