Kurultaj Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Magyon

Kurultaj Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Magyon A Magyarok Szövetsége az ország legnagyobb szabadtéri találkozóját szervezi meg társadalmi összefogásból idén augusztus 21-23-a között Kunszentmiklós-Bösztörpusztán - jelentette be Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége elnöke sajtótájékoztató keretén belül.

 Ebben az évben a Szövetség települési csoportjai 1200 rendezvényt szerveztek, lakossági fórumok, gazda-találkozók, Magyarok Vására által.
Ennek a rendezvénysorozatnak a keretein belül valósul meg augusztus 8-án, Magyon a szövetség megyei szervezetének és a magyi Szabolcs Fejedelem Lovasíjászai Egyesület jóvoltából a Szabolcs, Szatmár, Bereg Vármegyék kurultája.

Az egész napos rendezvényen neves előadók beszélnek – a magyarság ősidőktől meglévő egyistenhitét jelképező kettős kereszt-szentelés és a Szent Korona másolatának bemutatása után - a Magyarok Szövetségéről, az ősi hagyományokról, a rovásjelekről.

 

Kurultaj Magyon részletes program

 

Az előadások folyamát darabolva néptánc együttesek bemutatói mellett agárbemutató, sólyomröptetés, lovasok, íjászok és barantások teszik színesebbé a nap programját. A gyógyítók sátra a test egészségét szolgálja majd, de a gyerekek is megtalálhatják a számukra érdekes foglalatosságot. A reggel tíz órakor kezdődő program este szertűzzel zárul, melyet táltosdobosok segítségével végeznek majd. A rendezvény teljes ideje alatt tart a helypénz nélküli Magyarok Vására, amelyre még elfogadunk őstermelők jelentkezését a 70/338-0044 mobilon. Csupán tombola nyereményként felajánlott termék / termény az elvárás az árusoktól.

 

Figyeljék a minden településen megjelenő plakátokat, szórólapokat a teljes programról.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit a Magyi Lovasíjász Parkba augusztus 8-án!